Egy brit sorozat már hatvan éve megjósolta, hogyan fog minket beszippantani a Facebook
Az Out of the Unknown előrevetíti a közösségi média korát, azt a világot, ahol az emberek a képernyőkhöz láncolva élnek, miközben múltbéli képekkel és emlékekkel táplálják magukat.
Pornónézés közben a nők agya letekeri a látást
Az agy fontosabbnak érezheti, hogy az izgalom fennmaradjon, ezért kevesebb vért tol néhány területére.
Frankenstein eredeti szörnye nem volt néma, pont hogy nagyon súlyos dolgokat mondott
Kevesen tudják, hogy a teremtmény története valójában az eredeti regényt szerző Mary Shelley mélyen személyes vallomása az elutasítottságról.
Ötven éve még kültéren is játszottak kézimeccseket, a Szeged zuhogó esőben ért el történelmi sikert
A betonos pályán kisebb-nagyobb tócsák keletkeztek, a csapat fél évszázada viharos körülmények közepette érkezett meg az élvonalba.
A legrégebbi afrikai múmia nem az egyiptomiaké, hanem egy szaharai marhapásztor-közösségé
A Tashwinat-múmia egy kisgyerek, és nagyjából száz évvel idősebb, mint az első egyiptomi múmia.
Claude Monet majdnem megvakult, de a gyógyulása után olyan színeket kezdett látni, mint előtte soha
Az impresszionista festőt életének egy pontján majdnem cserben hagyta a híres szeme, a poklok poklát járta meg miatta, aztán mégis egészen titokzatos perspektívát nyitott meg előtte.
A szerelmesek, akik tengeri palackpostával jöttek össze
Egy svéd tengerész társkereső hirdetést adott fel a spanyol partoknál, egy szicíliai lány válaszolt neki. Ezután több mint negyven évig voltak házasok.
A britek évtizedek óta ácsingóznak egy talpalatnyi sziklára, de soha nem lehet az övék
A szigetnek csúfolt szikla alig 25 méter széles, de csak egy 4,5 négyzetméteres rész „lakható” rajta.
A Pepsi hadihajókkal csencselt a Szovjetunióval
1989-ben érdekes bartermegállapodást kötött a cég és a szovjet blokk: hadihajókat és tengeralattjárókat cseréltek kólaszirupra.
Dupla vagy semmi – Joseph Haydnnek egy ideig egy feje sem volt, aztán kettő is lett neki
A nagy hatású klasszicista zeneszerző már tizenegy éve halott volt, amikor az egyik Esterházy úgy döntött, hogy újratemeti. Az exhumálás során derült ki, hogy Haydn tizenegy éve fej nélkül pihent a...













