Gazdaság

A Walmart áruházlánc is ad el koronavírustesztet
99 dollárért online már megvehető. Joe Biden 100 millió oltást ígér elnöksége első száz napjára.
Technikai okok miatt nem működnek az OTP elektronikus szolgáltatásai
Technikai okok miatt nem működnek az OTP elektronikus szolgáltatásai
Délután 5 óta nem működik például a mobilos alkalmazásuk sem.
Még sosem nőtt akkorát a GDP az euróövezetben, mint a mostani harmadik negyedévben
Még sosem nőtt akkorát a GDP az euróövezetben, mint a mostani harmadik negyedévben
Szezonális kiigazítással 12,5 százalékkal, Magyarországon 11,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék.
Idén a legrosszabbul teljesítő tőzsdék között van Budapest, de ez végre megváltozhat
Idén a legrosszabbul teljesítő tőzsdék között van Budapest, de ez végre megváltozhat
Évek óta a vezető amerikai technológiai papírok szárnyalásáról szólnak a globális tőkepiacok, ám előbb szeptember, majd november óta ebben trendfordulót észlelni. A vakcina-remények miatt újra...
Végveszélybe került Magyarország egyik legnagyobb cége, az ISD Dunaferr
Végveszélybe került Magyarország egyik legnagyobb cége, az ISD Dunaferr
Egy egész térség összeroppanhat, ha bedől a dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt. Márpedig a társaságnak sem elfogadott mérlege, sem vezetői nincsenek, képtelen közgyűlést tartani, a társaság még a...
Évek óta nem volt ennyi kiadó lakás Magyarországon, a bérleti díjak többéves mélypontra csökkentek
Évek óta nem volt ennyi kiadó lakás Magyarországon, a bérleti díjak többéves mélypontra csökkentek
Már nem csak Budapesten érezhető a koronavírus miatti albérletár-csökkenés.
Sorozatos boltbezárásokra lehet számítani a bevásárlóközpontokban
Sorozatos boltbezárásokra lehet számítani a bevásárlóközpontokban
A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete szerint kormányzati intézkedések nélkül már csak pár hónapig bírják.
Csengődön már összeköltözött a posta és a bank
Az OTP-rivális Takarék-csoportnak komoly versenyelőny lehet majd a kísérlet. Ha beválik.
Csődvédelmet kapott a Norwegian Air
Csődvédelmet kapott a Norwegian Air
Villámgyorsan lett Európa egyik legnagyobb fapados légitársasága, az embere imádták az olcsó New York-i repjegyeket.
24.hu: Akkor is kap 330 millió közpénzt a Rogánt helikoptereztető cég, ha fel sem szállnak
24.hu: Akkor is kap 330 millió közpénzt a Rogánt helikoptereztető cég, ha fel sem szállnak
A felbukkanásukig egy olyan cég végezte a légi szállítást, amely rendelkezésre állási díj nélkül vállalta a munkát.
Kövess minket Facebookon is!