Gazdaság

A termelés nőtt, az eredmény csökkent a Molnál a harmadik negyedévben
A termelés nőtt, az eredmény csökkent a Molnál a harmadik negyedévben
344,5 milliárd forintról 304,2 milliárd forintra csökkent a Mol-csoport EBITDA-ja, a nettó árbevétel nagyjából százmilliárd forinttal esett vissza.
Jövő évtől minden karácsony utáni munkanapra szabadságra küldik az állami hivatalnokokat
Jövő évtől minden karácsony utáni munkanapra szabadságra küldik az állami hivatalnokokat
December 26. és a következő év első munkanapja között igazgatási szünet lesz, ez alatt kötelező szabadságra menniük.
Demokráciára számítottak, diktatúra lett belőle
Demokráciára számítottak, diktatúra lett belőle
Az idei közgazdasági Nobel-díjas friss tanulmánya török választókon végzett kutatás alapján mutatja meg, hogy a választópolgárok részben információ híján támogatják az autokrata vezetőket, és ha...
Denevérbarát alagútra költ 50 milliárd forintnyi összeget az angol vasút
Denevérbarát alagútra költ 50 milliárd forintnyi összeget az angol vasút
A denevérvédelmi építmény 1 km hosszan fut majd a HS2 nagysebességű vasút vonalán.
Varga Mihály szerint már akár 6 százalékhoz is közelíthet jövőre a GDP bővülése
Gazdag ázsiai turistákat csábítana Budapestre Orbán Ráhel a megújult Gellért Szállóval
Gazdag ázsiai turistákat csábítana Budapestre Orbán Ráhel a megújult Gellért Szállóval
A miniszterelnök lánya az 1920-as éveket szeretné visszahozni Budapestre.
Trumpot megválasztották, rögtön megugrott a top 10 milliárdos vagyona
Trumpot megválasztották, rögtön megugrott a top 10 milliárdos vagyona
Nyilván a megválasztott elnök jobbkezének, Elon Musknak nőtt legnagyobbat a vagyona a Bloomberg listája szerint.
Nincs pénze, nem tud fizetést adni a Liberty a Dunaferr dolgozóinak
Nincs pénze, nem tud fizetést adni a Liberty a Dunaferr dolgozóinak
A vagyonfelügyelő tájékoztatta erről a Fővárosi Törvényszéket is.
Tovább drágul a Pénzügyminisztérium budai Várban épülő új irodája, újabb 10 milliárdot kap rá a tárca
Tovább drágul a Pénzügyminisztérium budai Várban épülő új irodája, újabb 10 milliárdot kap rá a...
Az évek óta épülő, a Szentháromság térre tervezett épület költségei már 100 milliárd forint felett járnak.
Hatszáz hektárnyi titkolózás Pécs határában
Hatszáz hektárnyi titkolózás Pécs határában
Pécs mellett hatalmas beruházási célterületet jelölt ki a kormány, de titkolózás övezi a projektet. Több jel is arra utal, hogy az előkészítő munkálatok már egy ideje zajlanak.
Kövess minket Facebookon is!