Embriókból szűrték ki a súlyos SMA-betegséget, egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen
Embriókból szűrték ki a súlyos SMA-betegséget, egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen
Itthon állami finanszírozásban először a Semmelweisen vált elérhetővé ez a korszerű diagnosztikai módszer.
Egyre több kockázatot vállalnak a városiasodó állatok, így az embereknek is több betegséget adhatnak át
Egyre több kockázatot vállalnak a városiasodó állatok, így az embereknek is több betegséget...
A világ minden részén merészebbekké válnak az állatok, mint vidéki társaik. Több lehet az ember-állat konfliktus is emiatt.
Megfejtették az óriási laoszi kőkorsók rejtélyét
Megfejtették az óriási laoszi kőkorsók rejtélyét
A több tonnás edények temetkezési célokat szolgáltak, de azt még nem tudni, hogyan készültek.
Lovász László szerint érthető, hogy a kormány felmondta az Élvonal Alapítvány szerződését
Lovász László szerint érthető, hogy a kormány felmondta az Élvonal Alapítvány szerződését
Az MTA volt elnöke az Élvonal kuratóriumának tagja, a Telexnek azt írta: nem elegendő az, hogy egy nagyszerű, Nobel-díjas tudóshoz rendelünk magyar léptékben szinte felfoghatatlan mértékű forrásokat.
A kaliforniai esküdtszék elutasította Elon Musk OpenAI és annak vezetője, Sam Altman ellen indított ügyét
A kaliforniai esküdtszék elutasította Elon Musk OpenAI és annak vezetője, Sam Altman ellen...
Musk azért indított pert a cég és alapítói ellen, mert szerinte azok feladták az OpenAI küldetését, amikor óriásvállalattá alakították át a nonprofitként induló szervezetet.
Kemenesi Gábor: Csodálatos első lépés lenne, ha tisztázódna, mi történt a Hu-rizont pályázatokkal
Kemenesi Gábor: Csodálatos első lépés lenne, ha tisztázódna, mi történt a Hu-rizont pályázatokkal
A virológus a Qubitnak azt mondta, hogy a tudomány iszonyatos károkat szenvedett el az elmúlt 16 évben.
Egy hideg zuhany mindennap segíthet a fogyásban
Egy hideg zuhany mindennap segíthet a fogyásban
De ha kényelmesebb, a jégmellény is működhet.
Krausz Ferenc nyílt levelet írt Magyar Péternek, az alapítványuk teljes átvilágítását kérte
Krausz Ferenc nyílt levelet írt Magyar Péternek, az alapítványuk teljes átvilágítását kérte
A Nobel-díjas fizikus arról írt, hogy hátralévő élete és munkássága legnagyobb részét Magyarországnak szeretné szentelni.
A lucfenyő menthetetlen, Magyarország már nem a hazája
A lucfenyő menthetetlen, Magyarország már nem a hazája
A klímaváltozás és a szaporodó szú miatt a luc gyakorlatilag éhen és szomjan hal.
Hogy a fenébe kerülhet 2,8 millió forintba egy 1,5 milliót érő Škoda helyreállítása egy ráfutásos baleset után?
Hogy a fenébe kerülhet 2,8 millió forintba egy 1,5 milliót érő Škoda helyreállítása egy ráfutásos...
A Mohu kilónként maximum 65 forintot adna a sérült Octavia TDI-ért, a gyári alkatrészek méregdrágák, de van még néhány lehetőség, amit érdemes megfontolni egy ilyen helyzetben. Ezeket gyűjtöttük...
Kövess minket Facebookon is!