A fenntartható jövőért szervez versenyt középiskolásoknak az Akadémia
A legjobb csapat elmehet Franciaországba megnézni az épülő kísérleti erőművet, az ITER-t.
Kvantumfizikai kutatásokért járt idén a fizikai Nobel-díj, hárman osztoznak rajta
Alain Aspect, John F. Clauser és Anton Zeilinger a kvantummechanika területén elért eredményeikkel érdemelték ki a díjat.
A Maserati utolsó benzines és első elektromos sportautóját Ferrari-áron adják
Öt perc alatt 100 kilométernyi hatótávhoz elegendő töltést vehet fel a Folgore, a kétféle hathengeres, benzines pedig emlékezetes búcsú a belső égésű motorok korszakától. Ez talán feledteti az 50...
Négy tanulmányt vont vissza egy Nobel-díjas tudós, hogy megelőzze a botrányt
Gregg Semenza a 2019-es orvosi Nobel-díj egyik tulajdonosa. Nem ő az egyetlen ilyen díjazott, és okozott már nagyobb problémát a kutatási csalás: ilyenből indult például a most is tartó oltásellenes...
Az emberiség genetikai alapjainak tisztázásáért járt az orvosi-élettani Nobel-díj
A svéd Svante Pääbo kapta 2022 első Nobel-díját. A kutató többet között arra kereste a választ, hogy milyen genetikai különbségek vannak a Homo sapiens és a neandervölgyi ember között.
November közepéig biztos nem indul a NASA holdrakétája
Az Ian hurrikán miatt harmadszor hiúsult meg a kilövés, bejelentették az új dátumot.
Eddig nem döntötte le a lábáról a koronavírus? Akkor lehet, hogy ön szuperkerülő
Vannak, akik a génjeik miatt tünetmentesen eshetnek át a fertőzésen, de a génvariánsok okozhatják azt is, hogy valaki fiatal és egészséges, mégis kórházba kerül a Covid miatt.
Van ennél jobb telefon, de úgysem ez a lényeg
A OnePlust alapító Carl Pei új cége, a Nothing phone (1) néven adta ki az első telefonját, amit már akkor 160 ezren rendeltek elő, amikor még semmit nem lehetett róla tudni. A végeredmény egy...
Itt a Tesla-robot: részben autóalkatrészekből épül, tömeggyártását tervezik
Az Optimus fejlesztéséhez nemcsak a villanyautók Autopilot szoftverének egyes elemeit használták fel, de az érzékelők is közösek. Elon Musk hatalmas darabszámról és alacsony árról beszélt.
A Trabant-elv támadt fel egy új Citroënben
Fényűzés helyett fenntarthatóság, végsebesség helyett hatótávolság: a Citroën az autók egyszerűsítésében látja a jövőt. Az Oli koncepció annyira morbid, hogy ettől szerethető, és a benne lévő...













