Bucsky Péter

Elképesztően drága veszteséggyár lesz, a kormány mégis megépítteti
Külföldi példák alapján nem sok üzleti potenciál lesz a 65 milliárdos hajdúnánási motorversenypályában. A finnek egy hasonló létesítményt nem egész 9 milliárdból hoztak ki.
A fideszes településeknek is fájhat az önkormányzati megszorítás
Főleg a települések adottságaitól függ, hogy mennyire sújtják a kormányzati elvonások, amelyek várható mértékét az összes város és falu esetében térképre vittük.
Gulyás Gergely azokat a kerületeket segítheti ötmilliárd forinttal, amelyeket jónak lát
Közel duplájára emelné a kormány a 2021-es költségvetésben a fővárosi kerületek útépítéseinek támogatását. Az elosztásról egyedül a miniszter dönt.
A budapestiekre már eddig is aránytalanul kevés önkormányzati forrás jutott, de még ebből is...
Egyre inkább a kormányzati önkény dönti el, hogy mely településekre mosolyog rá a szerencse.
52 milliárd befektetés után 1,2 milliárdos veszteséget is felhalmozott már a ZalaZone próbapálya
Tavaly már működött a pálya, de az autóipart nem érdekli: 109 milliós árbevétel mellett 787 millió forint veszteséget hozott össze az állami cég 2019-ben.
NAV-végrehajtás indult az utcákra visszatérő Lime ellen
A cég hadilábon áll az adózással és a számlaadással, a fővárosi önkormányzat és a BKK mégis népszerűsíti uniós forrásból.
Már látszik a fény az alagút végén a magyar gyárak számára
Év eleje óta 15 százalékkal csökkent a legrugalmasabban elbocsájtható kölcsönzött dolgozók száma. A piaci szereplők szerint azonban látszik már a növekedés is.
A kisebb és a magyar tulajdonú cégek rúgták ki dolgozóikat a leggyorsabban
Már 117 ezer embernél járnak a kirúgások Magyarországon.
Egy új munkahely 813 millió forintba került a villányi borászatok támogatásainál
Hat villányi borászat 2,7 milliárd forint uniós pénzt kapott, de a nem támogatott helyi termelők gyorsabban növekedtek.
Nem csak az állam, az önkormányzatok is két kézzel szórják a pénzt versenysportra
Főleg néhány megyeszékhelynél durvult el a pénzköltés a sportlétesítmények fenntartására. A lakosság egészségi állapota ettől biztosan nem lesz jobb.
Kövess minket Facebookon is!