Fehér János
Pepper, a fekete macska egymás után viszi haza az eddig sosem látott vírusokat
A floridai macska által elejtett egérben és cickányban is talált már új vírustörzseket a mikrobiológus gazda.
Egy 25 kilós kő, amiért legalább kétmillió dollárt remélnek
Elárverezik a Földön található legnagyobb marsi követ.
A magyarok három érmet szereztek a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
Szilágyi Balázs ezüstérmes lett, Sánta Gergely és Mihály Zsolt bronzérmet szerzett a régió legjelentősebb informatikai versenyén.
A lóhúsevés a kereszténység felvétele után is sokáig mindennapos volt Magyarországon
Korábban az feltételezték, hogy vallási okok miatt kopott ki a konyhából a lóhús, de sokkal inkább a tatárok tehettek róla.
Tour de France: Van der Poel hajrájával még a két legnagyobb favorit sem tudott mit kezdeni
Már a második szakaszon gazdát cserélt a sárga trikó. Pogačar és Vingegaard is a top 3-ban jött meg, megkezdték külön párbajukat is.
Tour: az oldalszél káoszából máris kikerült néhány nagy vesztes
Két favorit, Evenepoel és Roglič rögtön nagy hátrányt szedett össze a papíron könnyű, de a szél miatt trükkös szakaszon, amit Philipsen nyert meg.
Eláraszthatsz, én itt leszek
Az indiai Majuli a világ legnagyobb folyami szigete, amelynek területe észvesztően gyorsan zsugorodik az árvizek és a talajerózió miatt. Zoltai András először azt akarta megmutatni, hogy milyen...
Mit érhet néhány kiló izom a Tour de France-on a kerékpár fenoménja ellen?
Tadej Pogačar szinte játszva nyeri meg a kerékpárversenyeket, és a francia körnek is ő a legnagyobb favoritja. Jonas Vingegaard nagy visszavágásra készül, amiért testét is átalakította. A hegyekre...
Kenyérbogarak után nejlonufók foglalták el a Pannonhalmi apátság könyvtárát
Az apátság egyedülálló könyvtára annyira felmelegedett, hogy elszaporodtak a könyvekben lévő enyvet és keményítőt zabáló kártevők. Mielőtt egyesével átnézik és kitakarítják a százezer kötetet,...
Már az éjszaka sem hoz enyhülést
Magyarországon is egyre több az úgynevezett trópusi éjszaka, ami növekvő egészségügyi kockázatot is jelent, mert nem tudjuk kipihenni magunkat.









