Magyarék felszólították Orbánt, hogy függesszék fel Semjén Zsoltot a miniszterelnök-helyettesi pozícióból a Szőlő utcai ügy kivizsgálásáig

4240

„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő utcai otthonban kiskorúak ellen elkövetett rémtettek teljes és nyilvános kivizsgálásáig függessze fel Semjén Zsoltot a miniszterelnök-helyettesi funkcióból” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán.

Magyar szerint „ha a barátja becsülete a tét, talán a miniszterelnöknek is fontosabb lesz, hogy minél hamarabb kiderüljön, kik követtek el súlyos bűncselekményeket a politikai elit asszisztálása mellett egy évtizeden keresztül gyermekek sérelmére”.

A Tisza Párt elnöke posztjában megemlítette a parlament őszi ülésszakának hétfői nyitónapját is. Szerinte érdekes volt látni, hogy „valaki egy papírlapról olvasva próbálja bizonygatni az ártatlanságát”. Magyar azt írta, Semjén becsületét csak Pintér Sándor belügyminiszter mentheti meg azzal, hogy gyorsan kivizsgáltatja az ügyet, és mindent nyilvánosságra hoz.

„Ha már ön »aljas lejáratásról« beszél, akkor itt az ideje, hogy a politikai közössége nevében kérjen bocsánatot az elmúlt 15 év karaktergyilkosságai miatt, amelyeket a Fidesz–KDNP propagandája folytatott, nem csupán politikusokkal, hanem civil emberekkel szemben is” – üzente Magyar Semjén Zsoltnak.

A parlament őszi ülésszakának hétfői nyitónapján a Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekmények ügye is szóba került. A DK-s Arató Gergely Orbán Viktortól azt kérdezte, kik azok a kormányzati politikusok, akik lehetővé tették, hogy ott „tíz évig ez a gyalázat történjen”, majd egy ponton feltette a kérdést Semjén Zsoltnak: „ki az a Zsolti bácsi?”. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője felszólalásában visszautasította „a miniszterelnök-helyettest ért vádakat”.

Semjén Zsolt nem sokkal ezután szót kért, majd határozattan és többször is kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A KDNP-s politikus a vádakat egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérletnek” nevezte, amely szerinte „maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád”. Semjén ezután azzal érvelt, hogy ő a pedofília esküdt ellensége, és ő volt az első, aki „az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”.

A rendőrség emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítja azt az 57 éves férfit, aki a Szőlő utcai javítóintézetet vezette a május végi letartóztatásáig. A gyanú szerint a lányokat legtöbbször egy budai szállodába vihették szexmunkára. A férfi és élettársa ellen lányok futtatása miatt folyó eljárásban többen tanúskodtak már, de eddig semmi nem bizonyítja azt a pletykát, hogy a volt igazgatót miniszteri szinten védték.

Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója a Válasz Online-nak adott interjújában részletesen beszélt Juhász Péter Pál ügyéről, és arról, hogy a hírek szerint magas rangú politikusoknak vihettek lányokat és fiúkat a Szőlő utcai gyermekotthonból. Az Igazságügyi Minisztérium szerint azonban fel sem merült kormánytag érintettsége az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!