Közélet

Kádár a Rózsadombon, krumplistésztával: csak politikai imázs a puritanizmus?
Az államszocialista rend hatalmasságai a színfalak mögött egyáltalán nem mind éltek olyan visszafogott életet, mint amit a rendszer sugallt magáról.
Még mindig vita tárgya az Egyesült Államokban, hogy tanítsák-e az evolúciót a közoktatásban, pedig...
Megfér-e egymás mellett a hit és a tudomány? Jobb fizetése lesz-e annak a gyereknek, aki tanult az evolúcióról?
A szardíniakonzerv az új klímabarát superfood
A szardínia és a többi kis tengeri hal előnye, hogy a populáció könnyen regenerálódik, a lehalászott mennyiség viszonylag kis részét teszi ki a teljes biomasszának.
A magyar melós inkább csak összeszerel, nem távmunkázik
És ennek alapvetően gazdaságszerkezeti oka van: az uniós mezőnyben kiemelkedően kevés az olyan munka Magyarországon, amit otthonról is el lehet végezni.
A Szovjetunió utolsó háborúját vívják Ukrajnában
Az ukrán és az orosz hadsereg is döntően a Szovjetuniótól megörökölt fegyverzettel harcol, a közös múlt azonban már végképp lezárulóban van, és nem csak ezen a téren.
Európa komolyan gondolja a digitális piac szabályozását
Miközben a brit versenyhivatal lenullázta a Meta egyik felvásárlását, az EU két új szabályozást is bevethet a legnagyobb technológiai cégekkel szemben.
Tényleg Amerika harcol Oroszországgal Ukrajnában?
Nem csak Orbán Viktor állítja, hogy valójában amerikai-orosz háború folyik, pedig nehéz párhuzamot vonni a múlt közvetett konfliktusai és az ukrajnai helyzet között.
Nemcsak népszerű, hanem gazdaságos is lenne az óraátállítás eltörlése
A legújabb kutatás szerint az óraátállítás száz éve hasznos volt, de ma már nem az, egyelőre mégsem szűnik meg.
Rémisztő a klímaváltozás, de öt éve még kétszer ilyen rémisztőnek tűnt
A mai hírlevélben lesz még szó a legszennyezőbb országokról, a jövő félmilliárdos megavárosáról és egy mezőtúri dj-ről.
Csapdába ejti magát a kormány, ha kiterjeszti az árstopot
Ha még több termék árát rögzítik, azzal a káros mellékhatásokat is szélesebb körűvé teszik, miközben egyáltalán nem biztos, hogy ettől az infláció csökkenni fog.
Kövess minket Facebookon is!