Közélet
Üzletileg egyre kevésbé vonzó az országos rádió, de politikailag annál inkább
A Class FM eltűnése óta megjelentek a konkurensek, így az országos kereskedelmi rádióval már nem lehet mérhetetlen pénzt csinálni. Ma adják le a pályázatokat.
Az egész magyar készpénzforgalom felett kormányközeli cégek veszik át az irányítást
Eddig brutális árverseny volt készpénzt szállító és feldolgozó cégek között, de ez hamarosan megváltozhat. Ugyanis hirtelen az egész ágazat kormányközeli kézben találta magát.
Húszezer vagy egymillió nyugdíjas akar újra dolgozni? Nem mindegy
Ötvenszeres a különbség a politikai elképzelés és a statisztika között.
Ha egy rádió nem megfelelő kézben van, nem számít a közpénz
Legalább 700-800 milliós bevételről, de akár ennek a duplájáról mondhatott le az állam, csak azért, hogy ne a Class FM szóljon az országos frekvencián.
Százezrek szeretnének még dolgozni Magyarországon, mégsem tudnak
Orbán Viktor szerint Magyarország minden dolgozni kívánó polgárának tud munkát adni. Valójában nem.