Majdnem egy ezres egy kávé, mégis a világon a legolcsóbbak között van a magyar Starbucks
Romániában, Indiában vagy Bolíviában is drágább egy latte, mint nálunk, ez mégsem mond sokat a magyar árszínvonalról.
Ez a térkép megmutatja, hogy a magyarok főleg munkába járnak repülővel
A londoni Luton reptér annyira az ingázó kelet-európaiakra állt rá, hogy onnan Amszterdam mellett Bukarestbe, Varsóba és Budapestre jönnek a legtöbben.
Nagy üzlet a feketézéssel fertőzött bulinegyed, csak nem a kerületnek
Pár vendéglátóhely adja a bevétel és a nyereség felét, sok kisebb hely alig jelent be dolgozót a bulinegyedben. Az állam jól jár, a mellékhatásokat elviselő kerület bukik.
Idén végre megtörhet a használt kocsik uralma
Hosszú évek óta először helyezhetnek forgalomba kevesebb használt importkocsit, mint új autót. A trend eddigi nyertesének a Suzuki tűnik.
Nem áll rosszul Budapest, de Prága és Bécs sokkal népszerűbb a turisták körében
A magyar főváros stabilan tartja magát a világ száz legfontosabb turisztikai célpontját jelentő város között.
80 helyett 128 milliárd lett, maradhat? Maradhat, mondja a kormány
Közel 130 milliárdnyi adóforintot utaltak az államkassza helyett sportszervezeteknek a nyereséges cégek. Ez a másfélszerese a tervezettnek. Hat év alatt 165 milliárdot tévedett a kormány.
A húsleves legdrágább hozzávalója a zöldség lett, és ennek szokatlan oka van
Amikor a burgonya, a paradicsom, a paprika és a sárgarépa is a drágulás élmezőnyében van, nem sokakat vigasztal, hogy a mogyoróbél olcsóbb lett. Egészen meglepő okot találtunk a zöldségdrágulás...
Feleannyit költünk prostituáltakra, mint oktatásra, legalábbis a hivatalos adatok szerint
A kiadásaink kisebb részét emészti fel a lakhatás, mint korábban, az így felszabaduló forrásokat pedig elnyaraljuk, elesszük és elisszuk.
Most fog csak eldőlni, hogy ki keres milliárdokat a videójátékozókon
Az esport szeretne sporttá válni, vagy valami hasonlóvá, és a legnagyobb akadálya ennek nem az, hogy sokaknál nem fér bele a sportdefinícióba.
Ha félsz a sugárzástól, ne beszélj kínai mobilon, és ne tedd zsebre a Nokiád
A mobilfejlesztéseknél a gyártók nagy része nem helyez különösebben nagy hangsúlyt a készülék által kibocsátott sugárzás csökkentésére.













