Adat
Gazdagabb gazdagok, szegényebb szegények: szétszakadóban a magyar társadalom
Az Európa-bajnok infláció és a reálbércsökkenés hatása elkezdett megmutatkozni a társadalom anyagi lehetőségeit és relatív helyzetét leíró adatokban.
Ha ismétlődik a 30 éves minta, jobb időszak jön a magyar gazdaságban
Egyévnyi reálbércsökkenés után szeptemberben újra növekedett az átlagbér vásárlóereje, ami egy válságos periódus lecsengésének kezdetét jelezheti.
Fizessék a gazdagok az energiaátmenetet?
A világ leggazdagabb 1 százaléka, 77 millió ember ugyanannyi szén-dioxid kibocsátásáért felelős fogyasztásán keresztül, mint az emberiség legszegényebb kétharmada, 5,1 milliárd ember.
Szinte mindenhol visszaszorult a távmunka, a magyarok viszont sosem kaptak rá igazán
Magyarországon minden tizedik munkavállaló dolgozott legalább néha otthonról, ami még a régión belül is alacsony arány.
Még kétévnyi gödörből kell kijönnie a magyar gazdaságnak
A magyar gazdaság lezárta a technikai recesszióval fémjelzett korszakot, ugyanakkor ebből a háztartások túlnyomó többsége aligha érzékelt valamit.
Nem csak Magyarországon ér majd többet a minimálbér, de vannak ennek kockázatai is
Az eddigi tervek és véglegesített emelések alapján a lengyel, a román, a bolgár és a cseh minimálbér vásárlóereje is nőhet jövőre a magyaré mellett.
Egy német adatsorból derült ki, hogy tényleg olcsó-e az áram Magyarországon
A rezsicsökkentés csak a hazai kvóta alatt tartja mesterségesen alacsonyan az árat, amit másképp fizetünk meg, mint Európa legtöbb országában.
Az EU sereghajtói között a magyar állam a rászorulókról történő gondoskodás terén
Egészségügyre is különösen keveset költünk a többi EU-országhoz képest, de a GDP-arányos családtámogatási költések a korábbiakhoz képest is csökkentek 2022-ben.
Évekkel tovább él egy budapesti, mint egy dél-alföldi magyar
Bár az országon belüli különbségeket is években lehet mérni, a koronavírus-járvány évtizedes eredményt tett tönkre.
Hiába a kormány évek óta tartó brüsszelezése, a magyarok jónak tartják az uniós fejlesztéseket
Mintha nem ért volna igazán célt az elmúlt évek unióellenes propagandája Magyarországon.













