Közélet

A vizes vb-ért felelős miniszter köréhez is folyt a közpénz a szervező cégtől
Seszták Miklós lánya épp annál az ügyvédi irodánál gyakornokoskodott 2017-ben, amely a miniszer által felügyelt vizes vb szervezőcégének közbeszerzéseit szervezte, jóval a piaci ár fölött.
Trump új főbírója mögött egy ultrakonzervatív mozgalom több évtizedes munkájának végső diadala van
Elérte hosszú ideje forralt célját egy nyilvánosságot kerülő konzervatív érdekcsoport. De olyan eszközökkel, amelyek az egész intézményt bedönthetik.
Rekordokat dönt a teherhajók új királya
Szerencsés időben állt szolgálatba a francia CMA CGM új zászlóshajója, a konténerhajós cégek alig bírják kapacitással a fuvarfeladatokat.
Ismerőseinek és saját érdekeltségeinek játszott át közpénzt az úszó vb-s cég körözött vezetője
A Bp2017 kiperelt szerződéslistája betekintést enged abba, hogy az adófizetői pénzek hogyan gazdagítanak egy állami vezetőt és környezetét.
Meglepően jó negyedévet zárt a Fiat-Chrysler csoport
Kár volt aggódni tavasszal az autóiparért, a válság ellenére sem tűntek el az autóvásárlók.
Öt „Mi lett volna, ha…” forgatókönyv a világjárványról, tanulságokkal
Alakulhatna még rosszabbul is ez az év, de jobban is, ha mindenki racionálisan viselkedne, belátva, hogy mind a nemzetközi, mind az emberek közötti együttműködésre nagy szükség van most.
Csőd fenyegeti az európai repülőterek negyedét
Ha az év végéig nem javul a járványhelyzet, és nem kapnak állami támogatást, rengeteg európai reptér válik fizetésképtelenné – figyelmeztetett az európai repterek kereskedelmi szövetsége.
Hasít idén Európa legnagyobb kamionos cége
A német és a brit közúti teherforgalom is meghaladja a járvány előtti szintet, a litván Girteka pedig idén 10 százalékos növekedéssel számol.
Befolyás, megtévesztés, trollok: az amerikai elnökválasztás sötét oldala
A választásokba való beavatkozás régi játék a nagyhatalmak közt, de a közösségi média és a lassan felgyűlő társadalmi elégedetlenség új lehetőségeket kínál.
Ötödik sebességbe kapcsolt a digitalizáció az idén – 4300 vállalati vezetőt kérdezett meg a Dell
Leginkább a kiberbiztonsággal és az otthoni munkavégzéssel kapcsolatos vállalati fejlesztéseket gyorsították fel a cégek – derült ki a 18 országból 4300 közép- és nagyvállalati vezetővel, idén júli...
Kövess minket Facebookon is!