Fordulat az Alföldi Tej eladásánál: előbb elzavarta, most mégis visszacsábítaná a görög vevőt a magyar kormány

Fordulatos történetté vált a nagy múltú hazai tejipari vállalat, az Alföldi Tej eladása, vagy éppen el nem adása, de sajnos nem a legszerencsésebb módon. Kezdjük az első körök felidézésével: a hazai nyerstej-felvásárlás közel 20 százalékát adó, speciális módon üzemelő, kisebb, közepes és nagyobb tejtermelők tulajdonában álló Alföldi Tej a működési modelljének a korlátaiba ütközött, és a sok-sok tulajdonos azzal szembesült, hogy vagy betolnak érdemi pénzt a cégbe, tőkét emelnek, fejlesztenek, vagy eladják a társaságot.

A többség végül másfél éve úgy döntött, megválna a cégtől, ennek hátteréről az eladás felmerülésekor írtunk a Telexen, de a Partizánon is született róla egy érdekes riportfilm. Megindult egy folyamat, a gazdák által megbízott tranzakciós tanácsadó felkereste az iparági vevőjelölteket. Az eladói oldalon felismerték azt a trendet, hogy bár Európában elég nagy a tejfelesleg, délen vannak olyan cégek, amelyeknek pénzük van, de tejük nincsen, ezért északabbra nézelődnek alapanyagért. Ilyen volt például a görög Hellenic Dairies, ami viszonylag jó árat fizetett volna az Alföldi Tejért.

Görög érdeklődő, állami stoptábla

A három generáció óta tejiparral foglalkozó Szarantisz-család által birtokolt Hellenic Dairies SA egy trikalai székhelyű óriáscég, főbb márkái közé tartozik az Olympos, a Tyras, a Rodopi és a Dodoni, legfontosabb termékük a feta sajt. Görögországban fehér aranynak is nevezik az eredetvédett fetát, amiből az országnak 2024-ben 800 millió euró bevétele származott. A Hellenic Dairies – melynek legutóbbi jelentése itt olvasható – óriási szereplő, csoportszinten 654 millió euró (mintegy 255 milliárd forint) forgalmat bonyolított tavaly. A vállalat több vezetője is megfordult Magyarországon az ügylet előkészítéséhez, kulcsfigura volt Szteliosz Szarantisz vezérigazgató.

Mellettük – kicsit amolyan tessék-lássék módon – magyar érdeklődő is akadt. Korábban nem lehetett tudni, kiről lehet szó, de ha tejipar és Magyarország, nagyok közül felmerülhetett Csányi Sándor és a Bonafarm, az agrárium egyre több területe iránt érdeklődő, „mindenevő” Mészáros Lőrinc, vagy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar felé szintén óvatosan nyitó Tiborcz István. Közülük Csányi állítólag valóban érdeklődést mutatott, a másik két szereplő viszont nem. A szervezett eladási folyamat keretében mindenesetre az derült ki, hogy a Hellenic Dairies ajánlata a legmagasabb, úgy nézett ki tehát, hogy ők lesznek a vevők.

A nagy görög fetagyártó érkezése amúgy a szakmában vitákat váltott ki. Háttérbeszélgetéseink során volt, aki azt az álláspontot képviselte, hogy éljen a tőkeerős uniós befektető, más inkább azt, hogy a Hellenic Dairies csak elvinné a magyar piacról a nyerstejet, és nem itt állítana elő hozzáadott értéket.

A tejipar ugyanis (más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonlóan) jelentős részben árrésüzlet és volumenüzlet: minél jobban fel van dolgozva a termék, annál nagyobb a profit, és minél jobban ki vannak használva a gyártósorok kapacitása, annál jobb a megtérülés. Megint más kérdés, hogy a magyar amúgy is egy speciális piac, például az árrésstop miatt, amiről a legutóbb azt nyilatkozta Nagy Márton: nem is biztos, hogy a jövőben teljesen kivezetnék.

Igen ám, de a görögök bejelentkezése után nem sokkal úgy nézett ki, a külföldieknek eladás problematikája elméleti marad, a Hellenic Dairies-t ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elhessegette, megtiltotta a dealt. Ezek után jött egy kör, amikor úgy tűnt, hogy az alapvető élelmiszerszektor magyar kézben tartásáért küzdő magyar állam majd maga lép a vevő helyébe azzal, hogy saját maga megveszi a céget.

Az állam többféle szereplője, így például a leginkább illetékes Nemzetgazdasági Minisztérium és Agrárminisztérium képviselői beszéltek arról, milyen fontos a hazai tejágazat, jöttek is mindenféle kapcsolódó intézkedések sajtok szabványairól (amivel valójában a külföldi konkurenciát tervezik kiszorítani), iskolatejről, ágazati összefogásról.

Semmiképpen sem volt jó kör

Az Alföldi Tejjel is megkezdődtek a tárgyalások, már elkészült a szerződésminta, amikor egyszer csak

bot került a küllők közé, és az állam, ha nem is határozottan, de visszatáncolt, állítólag azért, mert az NGM nem talált nélkülözhető forrást a finanszírozáshoz.

Pedig korábban mindenki abban bízott, hogy csaknem tolnak ki így az Alföldi Tej magyar tulajdonosaival, vagyis azt nem csinálja meg a kormány, hogy az egyik oldalon az eladást megtiltja, de a másik oldalon ő maga nem lép a vevőjelölt helyére. Egy ideig úgy tűnt, hogy mégis ez lesz a helyzet. Ezt a kormány maga is kínosnak érezte volna, és sokan, akik kifejezetten sok munkaórát töltöttek a deal előkészítésével, azon voltak, hogy legyen azért valamilyen megoldás.

Na, de hogyan lehet megmenteni a helyzetet? Az kényszermegoldásnak tűnik, ha az Alföldi Tej eddigi tulajdonosai viszik tovább a céget, bár 2025 második felében kedvezőbb szelek fújtak a társaságnál. Be lehet-e izzítani a korábbi magyar érdeklődőt? Vélhetően nem, vagy legfeljebb súlyos csalódást keltő áron. Vagy vissza lehet-e édesgetni a görög vevőt, a Szarantisz-família kissé csalódott döntéshozóit?

Mindez nem olyan egyszerű. Az állami képviselők, akik korábban nem is ültek le egyeztetni Szarantiszékkal, most már nyitottabbak lennének. Úgy tudjuk ugyanakkor: a görögök már kifejezetten sajnálják az ügylet előkészítésébe beletett időt és pénzt, és miután Magyarországon egyszer már megszívatták őket, nem biztosak benne, hogy nem fogják-e még egyszer megtenni.

Az tehát biztos, hogy még ha vissza is jön a Hellenic Dairies, kompenzálni kell valamivel. Csak úgy, büntetlenül nem csinálhatja meg rendszeresen a magyar állam azt, hogy elkerget, majd visszahív uniós befektetőket. Még akkor sem, ha egy korábbi hasonló esetben meg tudta ezt csinálni: az egykori Aegon biztosító eladásánál történt a híres eset, hogy a kormány előbb elzavarta az érdeklődő osztrák VIG-et, majd mégiscsak engedte neki a vásárlást. A görögök meggyőzéséhez az állam az Alföldinek (és így közvetve a Hellenic Dairies-nek) akár egy stratégiai megállapodást is belengethetne ösztönzésül – más kérdés, hogy a kétséges kimenetelű 2026-os választásokhoz közeledve milyen értéke van egy ilyen megállapodásnak.

Januárban újabb tárgyalások jönnek

Görögországban természetesen csalódottan vették tudomásul a korábbi tiltó döntést. A Hellenic Dairies az elmúlt években több országban is terjeszkedett, a brassói tejgyár felvásárlása révén megjelent Romániában, és mint hallottunk, ott fejlesztett, az elmúlt tíz évben 139 millió eurót fektetett be. Vásárolt a cég Bulgáriában, ahol 2023-ban a United Milk Company-t vette meg, illetve Cipruson is, ahol a Kouroushis-t vásárolta fel. Ciprusnak is megvan a maga eredetvédett sajtja, a halloumi, a görögök pedig nem szántották be a helyi ízeket, folytatták a nevezetes termék gyártását.

Mindez jó előjel abból a szempontból, hogy mire számíthatnánk itthon, ha mégis felvásárolná az Alföldi Tejet a cég. A magyar élelmiszeriparnak komoly problémája, hogy rossz hatékonysággal, alacsony hozzáadott értékkel dolgozik, utóbbi jellemzőn vélhetően nem javítana, ha egy nagy hazai szereplő kizárólag alapanyaggyártóként betonozódna be. Mi viszont háttérbeszélgetéseken azt hallottuk, hogy a görög család komoly fejlesztéseket tervezett Magyarországon, nem pusztán alapanyagot szeretett volna elvinni. Valamennyit persze igen: egy, a juhokat és a kecskéket érintő súlyos betegség miatt az idén hiányjelenségek is felléptek juh- és kecsketejből a görög piacon, minden bizonnyal kell az utánpótlás a fetagyártáshoz.

Információink szerint a folyamat most ott tart, hogy január elején visszatérhet tárgyalni Magyarországra a görög Szarantisz-családból egy döntéshozó, Szteliosz Szarantis vezérigazgató.

„A görög venni akar, a gazdák eladni szeretnének, össze fog ez jönni”

– kommentálta nekünk bizakodva a helyzetet egy érintett, aki szerint nem kell annyira félni a görögtől, mert bár valóban megváltoztatná a termékmixet, de új gépeket is hozna, illetve exportálna. A Hellenic Dairies-nek van pénze és van piaca, ez pedig általában nem hangzik rosszul.

Végül adódik kérdés, hogy amennyiben a szándékok találkoznak, mikorra lehet befejezni a folyamatot. Aktualizálni kellene ugyanis a lassan másfél éves riportokat, a vevő biztosan el fogja kérni a 2025-ös adatokat is, illetve frissíteni kell az egyszer már kitárgyalt szerződést. Mindemellett úgy hallottuk, egyáltalán nem kizárt, hogy elég gyorsan be lehet fejezni az eredeti forgatókönyv alapján a tranzakciót.