Kultúra
Októberig a Spirit FM szól a Klubrádió helyén
Az NMHH Médiatanácsa úgy határozott, hogy május 3. és október 29. között, ideiglenesen kereskedelmi rádiós szerződést köt a rádióval.
Pénteken a Telexen is indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Telex mindennap este nyolc órától közvetíti majd az aznapi kiemelt műsort, amely az oldalunkon ingyenesen követhető lesz.
Alákérdezős, vállveregető interjú jelent meg Nemcsák Károllyal az SZFE honlapján
Nemcsák szerint az egyetemfoglalás „egy bizonyos folyamatnak a része”, és „frissítésre szorult az ideológiai vonal”, de homályban maradt, hogy pontosan mire gondolt.
Ákos egyórás videóban beszél az orwelli világról és arról, hogy mit élt át koronavírus-fertőzöttként
„Nekem azért hat hetem benne volt, egy-két fulladásos halálközeli élménnyel, úgyhogy nem kívánom senkinek” – mondta.
Fellebbezést adtak be a nemi erőszak miatt elítélt Harvey Weinstein ügyvédjei
A filmproducer tavaly 23 évet kapott, de bírói hibákra hivatkozva új tárgyalást akarnak elérni jogászai.
Bocsánatot kért Cher, amiért felvetette, hogy ő meg tudta volna menteni George Floydot
Az énekesnőt azzal vádolták meg, hogy fehér megváltóként tetszelgett Twitteren.
688 ezer dollárért kelt el egy művészrobot digitális festménye
A Sophia nevű humanoid robot a jövőben a zenéléssel fog foglalkozni.
Harag Anita: Naptejet hozol?
Apával minden nyarat itt töltenétek, ebben a rózsaszín házban, a teraszáról biztos látni a tengert, minden reggel erre kelnétek, és minden este erre feküdnétek. Telextárcák, Harag Anita írása.
Enyedi Ildikó: Az SZFE-ügynek nincs vége
A bankrablóval nem az a baj, ha büdös a szája – mondta a rendezőnő Veiszer Alinda műsorában. Arról is beszélt, miért készült lapokat kitépni egy forgatókönyvből a karácsonyfa alatt.
Mégis megjelent a Partizán dokufilmje, amit az SZFE elfoglalásáról készített
A filmet korábban a készítők és freeSZFE közösség közötti vita miatt nem mutatták be.













