Kultúra
Demi Lovato egy róla szóló filmben beszél arról, hogy szívrohama is volt a drogfüggő éveiben
2018-as túladagolása olyan egészségügyi károkat okozott az énekesnőnek, melyekből a mai napig nem sikerült teljesen felépülnie.
Nem igazán tudott érdemben reagálni a kormány a Hétköznapi Csalódások botrányos raktárkoncertjére
Fónagy János szerint a zenekar tudott róla, hogy megvágják a műsort. Csakhogy a zenekar nem állította ennek az ellenkezőjét.
Kibontatta a szépségszalon falát a műgyűjtő, aki megvette Banksy egyik alkotását
A festmény tavaly októberben készült Nottinghamben.
Elfogadta a Klubrádió hiánypótlását a Médiatanács
Egyre nagyobb az esély, hogy a 92,9-es frekvencia visszakerül a Klubrádióhoz.
Komoly vihart kavart az eddig ismeretlen József Attila-kézirat
A költő egyik legjelentősebb kutatója szerint az Edit című szöveg nem is vers, és további kérdések is felmerülnek. A kéziratot hitelesítő irodalomtörténész szerint az életrajzi kronológiába...
Túlépítés helyett visszaadnák azt, ami a Balatoné
Egy építészeti ötletpályázaton két olyan terv is született Keszthely központjára, ami az intenzívebb beépítés helyett a Balaton-part visszavadítására törekszik. Kálna Dávid és Nardai Sarolta szerint...
Ismét visszanézhetők a Verzió filmjei Greta Thunbergről vagy éppen a koronavírus első napjairól
A filmeket február 15. és április 30. között lehet visszanézni.
A Klubrádió utolsó napja a 92.9-en
Vasárnap éjfélkor a Klubrádiónak le kellett kapcsolnia önmagát a rádiófrekvenciáról, és hétfőtől már csak interneten folytathatják a műsorokat. Megnéztük, milyen volt belülről az utolsó nap.
Halálra gázolták Nicki Minaj apját New Yorkban
Pénteken történt a cserbenhagyásos gázolás. A rapper még nem kommentálta a hírt.
Bűntudatot érzek – Britney Spears unokatestvére is megszólalt a popsztárról szóló dokumentumfilm...
Azóta nem beszélt az énekesnővel, amióta több mint tíz évvel ezelőtt elváltak útjaik.













