Vajon mióta masszírozza a kezemet, öt perce, fél órája, fogalmam sincs, basszus, az utolsó gondolat, amire tisztán emlékszem, hogy próbálom eldönteni, miközben a tenyerem belsejét nyomkodja, hogy ez most még csak ilyen szórakozott mütyürgetés vagy már egy rendes, igazi masszázs, aztán kikapcsoltam egy időre, kikapcsolt a masszázs, ami, mint kiderült, eléggé igazi, csak vajon mióta tarthat, ezt most már lehetetlen kideríteni, és így nyilván azt is nehéz megtippelni, hogy vajon szólhatok-e még, hogy légyszi, a másikat is, csak egy kicsit, légyszi, a másikat is masszírozd meg, mert simán lehet, hogy ehhez már túl késő, ha azt akarod ugyanis, hogy mindkét kezedet megmasszírozzák, muszáj időben szólnod, le kell állítanod a masszírozót, mielőtt még magától abbahagyja, mert nyilván ha magától hagyja abba, az azt jelenti, hogy nem akarja folytatni, tehát nem fog nekiállni a másik kezednek, szóval alaposan végig kell gondolni, hogy milyen stratégiát választasz, mert lehet, hogy ha leállítod tíz perc után, akkor a másik kezedet is megmasszírozzák tíz percig, viszont ha nem állítod le, akkor elképzelhető, hogy az egy kézre jutó masszázs időtartama nagyobb lesz, mint a két kézre jutó, rövidebb masszázsok összessége, arról nem is beszélve, hogy ha a masszírozó magától hagyja abba a masszírozást, akkor a párkapcsolati létezés kimondatlan törvényei szerint jogod van megkérni, hogy folytassa még egy kicsit, és erre a kérésre ilyenkor szinte lehetetlen nemet mondani, mert a masszírozó azt állítja magáról, hogy a masszírozás neki nem teher, sőt kifejezetten élvezetes tevékenység, hiszen örömet okoz neked, és az örömokozás ténye élvezetessé teszi számára is a masszírozást, ami persze nem teljesen igaz, mert a masszírozás alapvetően mégiscsak hálátlan feladat, elfárad tőle a csukló, begörcsöl a hüvelykujjhajlító izom, ráadásul unalmas csinálni, úgyhogy a masszírozó valójában többnyire azon gondolkozik masszírozás közben, hogy vajon mikor hagyhatja végre abba, és hogy miután végre abbahagyja, vajon vissza fogja-e masszírozni őt a másik, mert nyilván amúgy sokkal kényelmesebb először túlesni a masszírozáson, és utána átadni magadat a masszázsnak, mint masszázs után nekiállni visszamasszírozni a másikat, csak hát mindig ott a veszély, hogy a másik egyszerűen kibújik a feladat alól, hogy behazudik gyorsan egy kis csuklófájdalmat vagy hasmenést, amiben az a legrosszabb, hogy az árulás elszenvedőjeként nem tehetsz semmit, szó nélkül tűrnöd kell, hogy masszázs nélkül maradsz, mert ha egy viszonzatlan kézmasszázson kivered a balhét, azzal a saját önzésedet buktatod le, onnantól kezdve egyértelmű lesz, hogy eleve számításból masszíroztad a másik kezét, és ez nem derülhet ki, mert egy ilyen lelepleződés nemcsak a kézfejmasszázs intézményének legitimitását kérdőjelezné meg, hanem az egymásba vetett bizalmatokat is, ez a bizalom ugyanis arra a hazugságra épül, hogy szeretetet adni ugyanolyan élvezetes, mint szeretetet kapni, ami persze hülyeség ugyan, de fontos hinni benne, különben hogyan tudnál élvezni egy kézfejmasszázst, ha közben azon kellene töprengened, hogy a másiknak ez fizikálisan megterhelő, ráadásul unalmas, hiszen akkor erről már az is eszedbe jutna, hogy a másik valószínűleg egyáltalán nem is akarja masszírozni a kézfejedet, hanem azt szeretné, hogy basszatok végre, hiszen eleve azért kezdte el masszírozni a kezedet, vagy nem akar baszni, csak simán irigy, amiért nem te masszírozod az ő kezét, vagy nem irigy, csak szeretné már abbahagyni a masszírozást, és az az igazság, hogy mivel a másik ebben az esetben pontosan tudná, hogy mindketten tudjátok, hogy kézfejet masszírozni fizikálisan megterhelő, ráadásul unalmas, valójában tényleg azon gondolkozna masszírozás közben, hogy vajon meddig kell még masszíroznia, hogy miért nem oldozod fel végre a masszírozás terhe alól, hát milyen régóta masszíroz már, legalább fél órája gyűrködi a kezedet, te meg csak élvezkedsz itt, szuszogsz meg nyögdécselsz, ne nyögdécseljél, fejezd be a nyögdécselést, mert egyesével töröm el az ujjaidat, te önző fasz.
Még szeptemberben azzal a felkéréssel fordultunk a Telextárcák szerzőihez, hogy alkossanak szövegeket, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a „karakter” szóhoz. Darvasi László alkotása itt, Egressy Zoltáné itt, Kiss Lászlóé itt, Balássy Fannié itt, Benedek Szabolcsé itt, Szeifert Natáliáé pedig itt olvasható.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .