Belföld
Forsthoffer Ágnes aláírta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról...
Azzal, hogy az ideiglenes köztársasági elnök aláírta a törvényt, mától hatályba is lépett. Az Országgyűlésnek 30 napja van megválasztani az elnököt és az elnökhelyetteseket.
Pósfai megtiltaná a vezető politikusoknak, hogy sportszövetségek élére üljenek
A belügyminiszter szerint a sportszervezeteknek nem az aktuális politikai szereplők kegyeit kellene keresniük.
444: Egyházi lapokra és objektív tájékoztatásra kért közpénzt az alapítvány, fideszes propagandát...
A Logosz Alapítvány az Erkölcsi Értékekért a XV. kerület és a IV. kerület kampányába szállt be, a lapot fideszes rikkancsok osztogatták, és a párt aláírásgyűjtő standjain is adtak belőle.
Gajdos László rendkívüli készültséget rendelt el az aszály elleni védekezésben
Az Élő Környezetért Felelős minisztérium vezetője azt mondta, az ország háromnegyedében súlyos a vízhiány.
Olyan kevés a víz a Dunában, hogy a kiszáradt mederben Budapesttől Vácig biciklizett a...
Kürti Gábor Dezső júniusban a Velencei-tó medrét is átsétálta. Kedd reggel megdőlt a folyó vízállásának negatív rekordja Budapestnél, 30 centit mutatott a vízmérce.
Több városban is visszavonták már a „Tisza-adó” ellen tiltakozó határozatot, de van, ahol...
Pásztó után Kapuváron is visszavonták a hazugságra alapuló adóemelési tervet elítélő határozatot. Debrecenben viszont tagadják, hogy egyáltalán a Tisza miatt hozták volna.
Lázár János az új Országgyűlés legnagyobb hiányzója
A volt építési és közlekedési miniszter a parlamenti szavazások több mint 81 százalékán nem volt jelen.
Tovább csökkentik a Paksi Atomerőmű teljesítményét a Duna vízállása miatt
Azt írták, hogy a Duna vízállásának további csökkenése miatt döntöttek az ismételt teljesítménycsökkentés mellett.
Egy tucat szállodahajó vesztegel a Duna magyarországi szakaszán az alacsony vízállás miatt
A teherhajók többsége is várakozni kényszerül.
Megszúrtak egy izraeli férfit az Ozora Fesztivál területén
A rendőrök két férfit előállítottak, a sérültet kórházba szállították.












