Bucsky Péter

Menekülnek a diákok az állami oktatási rendszerből
Míg 2005-ben csak minden tizedik diák tanult nem állami intézményben, tavaly már minden ötödik, de az országon belül óriásiak a különbségek.
Hiába csökkentenek adót a szegény önkormányzatok, így se költöznek oda cégek
A nyugat-dunántúli nagyvárosokban tízszer annyi adót tudnak lakosonként beszedni az önkormányzatok, mint az észak-alföldi falvakban.
180 ezerre is lehetne emelni a minimálbért, és meg se kottyanna a gazdaságnak
Az utóbbi évek gyors béremelkedése után is van még tér a legkisebb keresetek hazai felzárkóztatása előtt.
Annyira pokoli lett egy egyszerű gázkazán-csere, hogy az emberek inkább áttérnek fafűtésre
Azért szigorította az EU a kazáncsere-szabályokat, hogy csökkenjen a környezetszennyezés. Magyarországon ebből olyan drágulás és bürokrácia-túltengés lett, hogy az emberek inkább a fa- vagy...
Évi 48 milliárd forintnyi társasági adót trükközhet ki az országból 30 magyarországi multi
Ha csak a legnagyobb multik abbahagynák a nyereség kijátszását, egy pillanat alatt 1 százalékot nőne a magyar GDP. A nagy transzferár-trükk, harmadik rész.
Magyarország az egyik legnagyobb vesztese a multik transzferár-trükkjeinek
Sok ország segíti a multikat az adófizetés minimalizálásában, hazánk a társasági adó ötödét bukhatja emiatt. A nagy transzferár-trükk, második rész.
Már a magyar GDP-t sem tudjuk kiszámolni a multik adótrükkjei miatt
Részben néhány külföldi vállalati központban dől el, hogy mekkora a magyar gazdaság, és hova mekkora adóbevétel kerül. A nagy transzferármutyi, első rész.
Megéri száműzni az autókat a belvárosokból, hogy több sétálóutcát alakítsanak ki?
Egymásnak feszülnek a helyi lakosok és a parkolókra szakosodott ingatlanbefektetők érdekei. Kinek a szempontjai fontosabbak?
Állami gigagyárral pörgetnék fel a németek az elektromos autógyártást
Szép lassan dinoszaurusszá változik Németország, ha nem ül fel az e-autó-hullámra. Meglepő ötletekkel próbálnak úrrá lenni a nehéz helyzeten.
A keleti nyitás miatt érkező külföldi diákokra a sokszorosát költi a magyar állam, mint a hazaikra
Becslésünk szerint idén már tízmilliárd forintnál is többet költ a magyar állam ötezer, főként szegény országokból érkező diákra. Eközben a magyar diákokra egyre kevesebb jut.
Kövess minket Facebookon is!