Bucsky Péter
Optikai trükkel lassítanák le a gyorshajtókat
A rendkívül veszélyes alagutas balesetek kockázatát csökkentenék a sebességérzetet befolyásoló festéssel.
Van, hogy hiába adná az állam, százmilliókról mondanak le a cégek
Az NGM 2012 és 2017 között 3,7 milliárd forint foglalkoztatási támogatást hagyott jóvá, de csak 2 milliárdot fizetett ki, a többit nem vették fel a cégek.
Tavaly már 125 milliárdot szórt a cégek közé a kormány hazai forrásból
Megy a pénz a kétes hasznosságú projektekre, de a multikat egyre kevésbé érdekli az állami támogatás. Ez nem uniós, hanem magyar adófizetői pénz.
Évi 54 milliárdot keres az állam az M1-es autópályán, mégis majd szétesik
A teherautók használatarányos útdíjából idén már 230 milliárdot is beszedhetnek, míg a személyautók e-matricáiból 70 milliárd forint folyhat be.
50 ezer forintot ér egy papír kitöltése, de csak a jogosultak tizede veszi erre a fáradságot
Hiába kiemelkedően jó megtakarítási forma a babakötvény, csak az érintettek töredéke használja ki a lehetőséget. Ezzel milliárdokat hagynak az államnál.
Magyarország a globális innováció segédmunkása, öt cég költi el az országos k+f felét
A magyar innovációban semmi nem az, aminek látszik. A multik egy része csak adót optimalizál, a kisebb cégek alig kutatnak.
Német vezetővel lett magyar tulajdonú sikersztori a Praktiker
A csődhelyzetből csinált előnyt magának a barkácsáruház, amely most már újra termeli a milliárdokat. Egy átlagos magyar többet költ a barkácsáruházban, mint egy német.
Milliárdos károkat okozhatott a Red Bull Air Race a budapestieknek
Sehol máshol nem ad milliárdokat az állam önként az őrült zajterhelést okozó rendezvénynek, ami egy hazai sikermárka külföldi konkurensét reklámozza. A hasznot, amit ez Budapestnek hoz, nagyítóval...
Kiszervezték az állami gondozást, a legszegényebb megyékben startoltak rá a lehetőségre
2009 óta növekszik a vér szerinti szülei nélkül élő gyermekek száma, de közülük egyre többen kerülnek nevelőszülőkhöz, főleg a szegényebb megyékben.
Nem csalóka, tényleg több autóst bírságol a rendőrség gyorshajtás miatt
Magyarországon csapnivaló a közlekedési biztonság, de nem látszik, hogy önmagában a bírságolás sokat segítene ezen.