Csurgó Dénes

Csurgó Dénes

Busszal ütközött egy autó Kispesten, gyerekek is megsérültek a balesetben
Egy embert súlyos, ötöt, köztük három gyereket könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.
Halálos baleset történt Orbán Viktor unokaöccsének bányájában
Egy homlokrakodó gázolt el egy gyalogost a Vámosszabadiban lévő kavicsbányában.
A Budapest Airportról tárgyalt Orbán Párizsban
A Liszt Ferenc repteret üzemeltető cégben kisebbségi tulajdont vásárló Vinci vezetőjével egymilliárd eurós beruházásról, új terminálról is tárgyalt a miniszterelnök.
Távozik a Corvinus éléről a modellváltás fő menedzsere
Anthony Radev helyett augusztustól az egyetem új rektora, Bruno van Pottelsberghe tölti majd be az elnöki pozíciót.
Hőkamerával jártuk be Budapestet az év eddigi legmelegebb napján
50 fokos flaszteren sistergett Budapest pénteken, az autók tetején tojást lehetett volna sütni, és még a parkok sem nyújtottak teljes védelmet a hőség ellen. A hőkamera azt is megmutatta, mennyit...
Az EU még nem adta le az első lövést a Kína elleni kereskedelmi háborúban, de kitette a fegyvert...
Az Európai Bizottság szerint a kínai gyártók állami támogatásokkal tartják olcsón az európai piacot elárasztó elektromos autóikat, és ezért védővámokat helyezett kilátásba. A vám viszont hatástalan...
Úgy tűnik, véget is ért a háborús fenyegetettség Zuglóban
A kisföldalatti Mexikói úti végállomásának tetejéről mindenesetre a választások után pár nappal már le is kerültek a háborús pszichózist csúcsra járató plakátok.
2016 óta először többlettel zárta a májust a költségvetés
Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs hiányban az államkassza, de a Pénzügyminisztérium szerint tarthatónak látszik az új, nemrég megemelt hiánycél.
Egyeteme nincs, bevétele van a Fudan Alapítványnak
Tavaly kis híján egymilliárd forint bevétele volt a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványnak, főként a magyar államtól kapott vagyon kamatából. Kiadások is voltak, pedig fenntartandó egyetem nem lett.
Valakik városnéző buszról metszettek fákat a rakparton
A gallyazást végző Főkert nem szorul buszos segítségre, úgyhogy magánakció lehetett a hajnali fametszegetés a budai rakparton.
Kövess minket Facebookon is!