Hajdu Miklós
Európában a klímavédelem nyírta ki az olcsó kisautókat, Amerikában Trump vámjai fogják
Az áremelkedés miatt jellemzően az olcsóbb és kisebb típusok tűnhetnek el az amerikai autópiacról. Ilyeneket már Európában is egyre nehezebb találni.
Olyasmiről árulkodhat a rekordalacsony születésszám, amiről a kormány hallani sem akar
Ha folytatódik a kedvezőtlen tendencia, az arra utalhat, hogy a családtámogatások csak előrehozták az amúgy is tervezett gyermekek megszületését.
Nem fekszik az árrésstop a CBA-nak sem, amelynek általában próbál kedvezni a kormány
A kormány is látja, hogy megint főleg a kisboltokat hozta nehéz helyzetbe.
Mi még alig érezzük, de eléggé zsugorodik az Audi
A 2020-as évek eddig egyértelműen az európai termelés leépítéséről szólnak.
Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem
Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.
Nem a nyugdíjvagyon felélése fogja beindítani a gazdaságot
Az első hónap adatai alapján kérdéses, hogy kiáramlik-e a kormány által várt 300 milliárd forint az önkéntes nyugdíjpénztárakból.
A korábbinál gyengébb fegyverrel kezdi a harcot a kormány az élelmiszer-infláció ellen
Az ársapkához és az ezt felváltó kötelező akciózás szabályaihoz képest kevésbé torzítja a piacot az árrés 10 százalékosra korlátozása.
Három fővárosi kerület maradt, ahol Nagy Márton kritériumai szerint még megfizethető a lakhatás
Októberben Nagy Márton célul tűzte ki, hogy Budapesten 1 millió forintos négyzetméterár alatt maradjanak az ingatlanok. Mostanra ilyenek alig maradtak.
Ugyanazt játszotta el Trump a Mexikóra kivetett vámokkal, mint az első elnöksége alatt
A kereskedelemmel és a határvédelemmel kapcsolatos kérdéseket megint összemossa az amerikai elnök, ahogy hat éve is tette.
Fontosabbá válik a kecskeméti gyár a Mercedesnek
Amikor spórolni kell, akkor a Németországnál olcsóbb gyártóhelyszínek kerülnek előtérbe.









