
Molnár Zoltán
Összecsoffadt a hazai bizalom a hírszolgáltatókban, miközben a kormány leuralja a médiát
A Reuters Intézet ismét végigment a magyar média állapotán, középpontba emelve a 2023-as évet. Szuverenitásvédelmet, homofób törvényt, brutális állami költéseket talált.
Durván a kormánypártoknak lejtett a pálya a választásokon hat civil szervezet szerint
Kutya nehéz dolga volt annak, aki a kormánypártok ellen akart elindulni az EP- és önkormányzati választásokon a civil választási jelentés szerint.
Ingatlanos céget alapított Schadl György
A Red Carpet mellé megalapították a Golden Carpetet is, ami szintén ingatlanforgalmazásban utazik.
Magyar Nemzet: Őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét
Az MSZP-s Czeglédy Gergőt a központi ügyészek óbudai városházi házkutatása során fogták el.
Orbán nem olyan csávó, akitől bocsánatot kell kérni
Az uniós csúcsról távozóban válaszolt pár újságírói kérdésre, többek közt arra, vár-e bocsánatkérést a NATO-főtitkárságra hajtó holland kormányfőtől.
Egy hónapon belül másodszor csökkentett alapkamatot a jegybank
25 bázisponttal vitte lejjebb az MNB az alapkamatot, valamint a kamatfolyosó két szélével is így tett.
Harmadfokú hőségriadót fújtak a dögmeleg miatt
Szombatig tart a riasztás, ez idő alatt legyünk sokat árnyékban, igyunk sok vizet, ne ugorjunk a tóba felhevült testtel és csínján bánjunk a tűzzel.
Középiskolától felfelé minden ukrán tanuló katonai alapképzést kap
Ennek célja „az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra”. Orosz-ukrán híreink keddről.
A Mussolinit emlegető tábornok, a benzingőzös populista és a szellemirtó rapper
Kirívó figurák is bejutottak az új Európai Parlamentbe. Összeszedtünk olyan EP-képviselőket, akiknek a mentelmi jog lehetett a fontos, valami furát tettek, vagy egészen távolról sodorta őket...
Rettentő hibából verték a szlovákok a fékezett habzású Belgiumot
Lukaku lábában bennmaradt pár gól a videóbírónak is köszönhetően, miközben Szlovákia felnőtt a világ egyik legjobb csapata jelentette feladathoz és 1-0-ra nyert.