Weiler Vilmos
A budai Várból egy kelenföldi panelház harmadik emeletére költözött Matolcsy György új alapítványa
Az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítvány Matolcsy májusban indított projektje.
Bombariadó miatt leállították Szerbia teljes vasúti közlekedését
Pénteken és szombaton tartják a tavalyi újvidéki tragédia évfordulós megemlékezését, a vasút leállása miatt viszont sokan nem tudnak Újvidékre jutni.
„A Strabag átbaszott bennünket” – mondta Lázár arról, hogy miért késik az M30-as javítása
A mesterséges intelligencia politikai használatáról is kérdezték a minisztert a Lázárinfón.
1925-ben Debrecen felvett több millió dollár hitelt, hogy lakásokat építhessen a városban élőknek
Száz évvel ezelőtt a mostaninál is súlyosabb lakhatási válság alakult ki Debrecenben.
Debrecen polgármestere a Telexnek: Ha kevesebb szolidaritási hozzájárulást kellene befizetnünk,...
Papp László: „mindenképpen az a cél”, hogy Debrecennek minél több önkormányzati lakása legyen, de a lehetőségeik korlátozottak.
Fizetés: nettó 505. Albérlet: 230 plusz rezsi
Egymás után nyitnak az új üzemek Debrecen környékén, ami miatt az elmúlt néhány évben a lakásárak és az albérletárak is kilőttek. A városban fellángolt a vita, mit kellene kezdeni a helyzettel, az...
Megjelentek az 1 millió forintos otthontámogatás szabályai, kiderült, kik hogyan vehetik majd fel
A közalkalmazottak széles köre igényelheti majd a támogatást, több csoportot azonban kizártak a programból.
52 dolgozó leépítése után új toborzási kampányt indít a CATL Debrecenben
Diplomás és szakképzett munkaerő jelentkezését várják.
Elütött egy busz egy zebrán átkelő 30 éves férfit Zuglóban, aki a helyszínen meghalt
A férfi szabályosan kelt volna át a zebrán, de valahogy a busz alá került.
A Lukoil kénytelen eladni az összes külföldi érdekeltségét az amerikai szankciók miatt
November 21-ig meg kell válniuk külföldi eszközeiktől, a vevők kiválasztása már folyamatban van.









