Zách Dániel

Zách Dániel

Felgyújtotta barátja házát, a bent alvó férfit a kutyája ébresztette fel
Egy munkahelyi vita miatt döntött úgy a férfi, hogy megleckézteti barátját, ezért kilenc év fegyházbüntetést kaphat.
A lengyel külügyminiszter üzent Orbánnak: „Nem engednénk meg, hogy kínai rendőrök járőrözzenek...
Egy Radosław Sikorskival készült interjúban a NATO-országok védelmi kiadásairól, illetve Magyarország kínai és orosz kapcsolatairól is szó esett.
Maduro nyerte a venezuelai elnökválasztást, az ellenzék vitatja az eredményt
A nem hivatalos végeredmény szerint a hivatalban lévő elnök a harmadik ciklusát kezdheti el, miután több mint ötmillió szavazatot szerzett a vasárnapi választáson.
Egyedileg vizsgálják a téves felvételi pontszámokkal kapcsolatos megkereséseket
Kiderülhet, hogy miért kaptak többen téves sms-t arról, hogy felvették-e őket az általuk megjelölt egyetemi képzésekre, vagy sem.
Késelt és túszokat ejtett, hogy bebizonyítsa, nem halott
Az indai férfi előzőleg egy nevére szóló halotti bizonyítványt kapott, ezért attól félt, hogy elveszíti a házát.
Vizsgálati fogságba került a megölt szlovák kézis párja
A 44 éves férfit Simsik Cyntia, a DVSC korábbi játékosának megölésével gyanúsítják a szlovák hatóságok.
Életre utaló jeleket találtak a Marson
A Mars felszínét vizsgáló kutatójármű egy nyílhegy alakú kőzetben talált olyan kémiai nyomokat és struktúrákat, amelyeket a mikrobiális élet alakíthatott ki évmilliárdokkal ezelőtt.
A Budapest és Bukarest közt közlekedő nagysebességű vasútról is tárgyalt Orbán Viktor a román...
A megbeszélésen szó esett Románia teljes körű schengeni csatlakozásának ügyéről is.
Sztrájkolni fognak a videójátékok szinkronszínészei a mesterséges intelligencia miatt
Attól tartanak, hogy a fejlesztőcégek reprodukálják a hangjukat és fizikai megjelenésüket, de ezért nem nyújtanak megfelelő ellenszolgáltatást.
Soha nem született még ilyen kevés gyerek Magyarországon
A termékenységi arányszám és a házasságkötések száma is csökkent az előző időszakhoz képest, de kevesebben is haltak meg.
Kövess minket Facebookon is!