Orbán a Szőlő utcai javítóintézetről: Van egy álhírbotrány, de súlyos jogkövetkezménye lesz
A Szőlő utcai javítóintézet ügyével kezdte a szokásos pénteki rádióbeszélgetését Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
„Van egy álhírbotrány, ami a Szőlő utcai javítóintézetről szól, szegény Szőlő utcai lakosok”
– kezdte, majd arról beszélt, hogy pedofília a legsúlyosabb bűn, aki ilyet elkövet, annak börtönben a helye, „miután nem tudjuk őket fölnégyelni”. Szerinte a pletyka egy dolog, a rágalmazás az más.
„Súlyos jogkövetkezmények lesznek” – mondta Orbán, és kijelentette, hogy a kormány egyetlen tagja sem érintett, egyetlen miniszter becsületéhez sem férhet kétség, ezt később a Facebookra is kiposztolta.
„Ha elönt minket az indulat, el kell számolni tízig. Normálisan kellene viselkedni”
– mondta Orbán a műsorvezető kérdésére.
A Szőlő utcai ügy után Orbán ráfordult arra, hogy a kormány szerdán döntött az Antifa szervezetek terrorszervezetté nyilvánításáról, majd ezután beszélt arról, hogy szerinte családok százezrei mennének csődbe, ha Magyarország leválna az orosz gázról. „Világos, hogy mi Magyarország érdeke” – mondta Orbán, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miről beszélt pontosan Donald Trump amerikai elnökkel, amikor telefonon tárgyaltak.
Drága, de kell
Orbán szerint drága, de szükséges lépés a három-, majd kétgyerekes anyák szja-mentessége, szerinte a családoknak erre szükségük van, és az elgondolásnak van pénzügyi fedezete.
„Fontos, hogy jól éljünk, de szépen is kell élnünk”
– mondta Orbán, aki szerint szépséget a sport és a kultúra hoz az életünkbe. „Ha segíteni akarjuk a szülőket, hogy szépen neveljék a gyerekeket, akkor ahhoz a sportot támogatni kell. Megdöbbenve hallottam, hogy a tiszások visszavennék a sporttámogatásokat” – mondta. Ezután arról beszélt, hogy a rádióból Debrecenbe megy, átadni a BMW-gyárat, szerinte fontos, hogy a kormány támogassa a munkahelyeket, mert abból lesz kenyere az embereknek.
Orbán kijelentette, hogy a Tisza a mostani egykulcsos adó helyett progresszív, többkulcsos adót szeretne, amiről azt mondta, a saját szemével látta a videót. A miniszterelnök az adózásról azt mondta, hogy az adó legyen kicsi, egyszerű, „ne járkáljunk az emberekhez, ne járkáljunk a lakásaikhoz, hagyjuk őket dolgozni”.
„Olyan vezető kell Brüsszelnek, akit joystickolni lehet” – mondta az uniós vitákra rátérve, és megismételte, amit korábban is mondott, hogy szerinte az EU vezetése kormányváltásban érdekelt.
Orbán ezután arról beszélt, hogy szerinte az Alföldet nehezebb felzárkóztatni, mint Észak-Magyarországot, és az olyan beruházások, mint például a BMW-gyár, óriási fejlődést hoznak létre. „Kell még néhány év, és nem lesz különbség Kelet-Magyarország és Nyugat-Magyarország között” – mondta.
A Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekmények ügye hétfőn került a közbeszéd középpontjába, amikor a parlament őszi ülésszakának nyitónapján a DK-s Arató Gergely Orbán Viktortól azt kérdezte, kik azok a kormányzati politikusok, akik lehetővé tették, hogy ott „tíz évig ez a gyalázat történjen”, majd egy ponton feltette a kérdést Semjén Zsoltnak címezve: „ki az a Zsolti bácsi?”. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője felszólalásában visszautasította „a miniszterelnök-helyettest ért vádakat”.
Semjén Zsolt nem sokkal ezután szót kért, majd határozattan és többször is kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A KDNP-s politikus a vádakat egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérlet”-nek nevezte, amely szerinte „maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád”. Semjén ezután azzal érvelt, hogy ő a pedofília esküdt ellensége, és ő volt az első, aki „az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”. A parlament első őszi ülésnapján történtekről készült videót itt lehet megnézni.
Két nappal később, szerdán Tuzson Bence igazságügyi miniszter posztolta ki a Facebookra azt a miniszteri jelentést, amit a kormány utasítására készített a Szőlő utcai javítóintézet büntetőügyéről megjelent állításokról. Tuzson felsorolta a jelentés megállapításait, köztük azt, hogy a büntetőügyben kiskorú sértett és politikus neve nem merült fel, a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér, és az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy aki pedofíliával rágalmaz, annak börtönben a helye, és kijelentette, hogy Semjén Zsolt, a KDNP elnöke azért beszélt a Szőlő utcai ügyről a parlamentben, mert az „online világ mocsarában” felmerült a neve. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig azt mondta, hogy a magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie.
Arról, hogy miért érintette érzékeny pontján a Fidesz–KDNP-t a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban elindult pletyka, itt írtunk, arról pedig, hogy milyen új narratíva épül körülötte, itt írtunk részletesen.