Közélet
Jól is járhat a munkaadó, ha az alkalmazott csak a minimumot hajlandó teljesíteni
Egyre nagyobb figyelmet kap a sajtóban a quiet quitting kifejezés, egy tanulmány szerint viszont még jól is kijöhet abból egy vállalkozás, ha a munkavállalók nem törik halálra magukat.
Az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója lett a kormányközeli takarítócég
A jelek szerint nem csak a legnagyobb foglalkoztatók egyike a B+N Zrt, de az egyik legnagyobb árbevételű, és nyereségű cég is az országban.
A fesztivál, ami ingyenes, de még Erdogan fia is eljött rá – mit jelent a keleti nyitásban a...
A szervezők hangsúlyozottan próbálnak figyelni arra, hogy a dilettáns őstörténeti irányokat vagy az asztrológiai beütésű ezoterikusabb nemzeti ideológiákat távol tartsák a rendezvénytől.
A kormány visszakozott erdőügyben, de ezzel a magántulajdonosokat hozhatja jobb helyzetbe
Egy ponton a miniszteri önkorrekció olyan jól sikerült, hogy még az augusztus 4. előtti állapotnál is erősebb a most kiadott védelem, ugyanakkor ez még nem olyan erős, mint egy kormányrendelet.
Inkább újranyitnák a bányákat, csak szabaduljon a kínai függőségtől Európa
A legtöbb bányászati lehetőség Portugáliában, Skandináviában és a Balkánon található, de a térképre felkerült Recsk is.
Bill Gates a nukleáris energiára teszi fel a lapjait, egy Magyarországon is termelő...
250 millió dollárt fektet a Magyarországon Komáromban és hamarosan Iváncsán is gyártó SK csoport a kisméretű moduláris reaktorokat fejlesztő cégbe.
Adóslázadás rengette meg a kifulladó kínai ingatlanpiacot
Az utóbbi bő egy évben számos kínai ingatlanfejlesztő jutott csődközelbe, rengeteg beruházás leállt, az eladások erősen csökkennek. Most a félkész lakásokat előre megvásárló emberek azzal...
Az elemzők csaknem kétharmada számít recesszióra az eurózónában
Júliusban még 45, az év elején pedig csak 15 százalék volt ez az arány. A háztartások és a cégek is egyre inkább szenvednek az inflációtól, ami hamarosan egyre nagyobb mértékben gazdasági...
Ukrajnában építene gyártóüzemet a Bayraktar, sorban állnak az országok a harci drónjukért
Három évre lekötöttek a kapacitások, miközben Törökország folyamatos hintapolitikával egyszerre próbál kedvezni az ukránoknak és az oroszoknak.
Van, ahol már sikerült átvészelni az energiaválságot 15 százalékos spórolással
Japánban a fukusimai atomkatasztrófa után hasonló mértékű energiafogyasztás-csökkentést vittek véghez, mint amire most Európa készül.













