Közélet

Élet-halál kérdése a gazdaság újraindítása Trump számára
Az amerikai elnök helyzete nem kedvező, mégis korai őt temetni, hiszen a kampány még csak most kezdődik.
A legrosszabbkor aknázta alá az európai gazdasági és jogi rendet a német alkotmánybíróság
A német testület szerint rájuk nem vonatkozik az Európai Bíróság korábbi döntése. Mellesleg az Európát életben tartó kötvényvásárlásokat is megtorpedózták.
A csőd elől menekül a világ egyik legnagyobb, idehaza is aktív autókölcsönző cége
A turizmus leállása az autókölcsönzőket is sújtja, az egyik legpatinásabb szereplő már most a túlélésért küzd.
A halálozási adatokból is látszik, hogy a Covid-19 veszélyesebb az influenzánál, de meg lehet fogni
Az egészségügyi rendszer szükséges fejlesztéséről gondolkodóknak a járványok kezelését bele kell illeszteni a betegségek és a kezelési módszerek fejlődésének hosszabb távú tendenciáiba.
Beköszönthet-e az érintésmentes vásárlás korszaka?
A felnőttek negyede, ha tehetné, kizárólag online vásárolna. Fele pedig csak olyan helyen tenné ezt, ahol készpénzmentesen fizethet.
Sokkterápiával modernizáljuk az oktatás után az egészségügyet is
A járvány miatt számos olyan intézkedést is meg kellett hozni, amelynek következtében évtizedeket ugrik előre a két nagy, forráshiányos állami alrendszer. Csakhogy mindkettő előkészítés nélküli...
A gyermeket nem közjószágként kellene kezelni – jelöljük ki a tulajdonjogát!
A nyugdíjrendszer arra épül, hogy mindig lesz elég járulékfizető. Ez egyre kevésbé igaz, ezért a nyugdíjon keresztül is honorálni kellene a gyermeknevelést.
Eljöhet a plexifalak közötti napozás korszaka
Az utazás és a vendéglátás az egyik legjelentősebb szektor a világgazdaságban, a politika ezért igyekszik megmenteni az idei nyaralást.
Végre nekiállnak a botrányos állapotú Nyugati pályaudvar felújításának
Kilencmilliárd forintért újíthatja fel a pályaudvar tetejét és homlokzati üvegfalait a Puskás Stadionon is dolgozó Magyar Építő Zrt.
Kalóztámadások és készpénzköteges rajtaütések a világ legőrültebb piacán
Talán soha nem volt hasonló globális igény egy olyan egyszerű termékre, mint most a maszkokra. Hogyan versenyeznek egymással gazdag államok egy olcsó műanyagért?
Kövess minket Facebookon is!