Közélet
A holland bankárok mintha kicsit másképp látnák ugyanazt, amit az olasz fodrászok
Egységes Európa közös valutával? Az euróválság megítélése azt mutatja, hogy keresztbe-kasul, földrajzi és társadalmi síkon is külön világok léteznek.
Mesés gázkincset találtak, de a helyiek még rosszabb helyzetbe kerültek miatta
Mozambik pár éven belül az egyik legnagyobb földgázhatalom lehet. Viszont több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, a közbiztonság pedig romlott.
Két-három hét múlva érkezik meg a járvány mélypontja a magyar gyárakba
Lassan a vége felé járnak a készletek a hazai iparban, kérdés, kihúzzák-e addig, míg ideérnek a részegységek a lassan ismét felpörgő kínai üzemekből.
Joe Biden három leggyengébb pontja
Milliárdosok helyett 80-hoz közeli öregurak csatája lesz az amerikai elnökválasztás. Úgy tűnik, a demokraták összezártak Joe Biden mögött, de lehet neki esélye Trump ellen?
Még támogatás nélkül is hatmillió forint alá mehet a Dacia elektromos autójának ára
A román sajtó úgy számol, hogy náluk 15-20 ezer euró közé lövik be a kis Daciát.
Szokatlanul kék az ég az egyébként folyton szmogban úszó kínai nagyvárosok felett
A 2008-as olimpia alatt volt hasonlóra példa, de sanghaji városlakók például arról számoltak be, hogy sose volt még ilyen kék az ég télen a városban.
Belső versenyzés és kifeszített munkatempó hajszolja kapkodásba az Aldi és a Lidl pénztárosait
A vevők elképesztő trükkökkel lassíthatják a diszkontok kasszásait, de az egymással versengő pénztárosok miatt alig van esélyük. Kasszások a kasszázásról.
A járvány végre kinyithatja a kormányok pénztárcáját
A jegybankoknak nincs eszköze a vírus okozta gazdasági visszaeséssel szemben. A kormányok viszont kihasználhatnák a pillanatot.
Az USA, az Egyesült Királyság és Németország állnak az adóparadicsom-lista legalján, Magyarország...
Nem karibi szigeteken, hanem a legfejlettebb országokban érdemes elrejteni a vagyonokat adózatlanul vagy alacsony adókkal.
Nigéria segítheti Németországot a fosszilis tüzelőanyagok leváltásában
Németország a kőolajnál és a földgáznál minden értelemben tisztább energiahordozóra váltana a közeljövőben. A szén-dioxid kibocsátás mellett a földgáz- és olajkitermelő országok versenytorzító...













