Közélet
Az Aldi-Lidl-Penny hármas átvette a pénztárcánk feletti irányítást
A diszkont élelmiszerboltok megelőzték a hipermarketeket, és átvették a vezetést, ha azt nézzük, hogy a vásárlók hol költik el a legtöbb pénzt. Idővel akár háromszor annyi diszkont bolt is lehet az...
Megismételhetetlennek látszik a Jóbarátok sikere, hiába igyekeznek sokan
A technikai körülmények, a fogyasztói szokások és az aktuális stílusjegyek miatt az új sorozatok aligha lesznek olyan népszerűek, mint az idén 25 éve bemutatott Jóbarátok.
Nincs vesztegetni való idő: már dolgoznak a 100 milliárdos sportcsarnokon
Nagyon szűk a határidő, így elég feszes tempót rögzítettek a szerződésben. A kivitelező Market még az idén kaphat egy 11,5 milliárdos előleget.
Ha működő csúcstechnológiát akarsz látni, irány a farm
Bár elsőre sokan nem gondolnák, a mezőgazdaságban már ma is óriási szerep jut a legújabb technológiai megoldásoknak, a buli pedig még csak most indul be igazán.
Az időjárás-jelentőknek talán elhisszük, hogy van klímaváltozás
A klímaváltozással kapcsolatban is egyre több az álhír, aminek következtében az emberek sokszor épp a valós információkat nem hiszik el. Az időjárásjelentések bemondói nyújthatnának iránymutatást,...
Kétes megítélésű svájci szerencselovag áll az „új magyar autógyár” mögött
Már jövőre 12 ezer elektromos autót gyártana Komáromban egy kimúlóban lévő kanadai bányacég és egy extravagáns ötleteivel rendre becsődölő svájci üzletember.
A politika káros az egészségre
Egy amerikai felmérésben a válaszolók ötöde nem tudott elaludni politikai ügyek miatt, kétötöde pedig azt mondta, hogy stresszelik a fejlemények.
Egy kisváros fogja megmutatni, lesz-e magyar felzárkózás
Nem az Electrolux az egyetlen nagy cég Jászberényben, ahol alacsony hozzáadott értékű munkát végeznek. Jövőbeli boldogulásuk az egész magyar gazdaság indikátora lehet.
Segítenek elkerülni a repülővel utazók egyik rémálmát
A Japan Airlines: a foglalási rendszerében egy gyermek ikon jelenik meg az olyan székeknél, ahol két évnél fiatalabb gyermekkel utazó ül majd.
„Energiatermelési szempontból semmi értelme nincs atomerőművet építeni”
Óriási szükség lesz a jövőben is nukleáris mérnökökre, csak ne fessük a fiatalok elé az atomipari reneszánsz délibábját – mondja a The World Nuclear Industry Status Report friss számának...













