Pénz
Az internet domináns cégével befektetőként is nehéz versenyezni
Jelentős részben felvásárlásainak köszönheti jelenlegi pozícióját a Google, de óriási nyereséget könyvelhetett el a tőkebefektetésein is, legutóbb például a SpaceX tőzsdére lépésén.
Ezermilliárdos lakossági befektetés mozdulhat meg a csökkenő infláció miatt
Az inflációkövető állampapíroknál sokkal kedvezőbb hozamokkal kecsegtetnek a fix kamatot ígérő konstrukciók, ha igaza lesz a Magyar Nemzeti Banknak az infláció alakulásával kapcsolatban.
Tíz éve közelebb volt az euró bevezetéséhez Magyarország, mint most
Az elmúlt évtized közepén leginkább a kormányzati szándék hiányzott az euró bevezetéséhez, a gazdasági feltételek adottak voltak.
Olyan erős a forint és alacsony az infláció, hogy csak a kamatcsökkentés mértéke a kérdés
Miközben a világ nagy jegybankjai az „emelni vagy nem emelni” dilemmával küszködnek, a Magyar Nemzeti Bank sokkal kellemesebb helyzetben van.
Itt évről évre végigkövetheted, hogyan gyűlt össze 3500 milliárd forint NER-közeli vagyon
Idén a húsz leggazdagabb magyar közé eggyel kevesebb NER-közeli milliárdos került, mint tavaly, ám a lista élén szereplő Fidesz-közeli pénzemberek vagyona így is bő 270 milliárd forinttal nőtt.
Elon Muské a történelem legdrágább álma
A SpaceX sokak szemében az emberiség jövőjének egyik legfontosabb vállalata. Nem biztos azonban, hogy a részvényesek végül ugyanúgy járnak majd, mint a technológiai áttörésekből profitáló fogyasztók.
Vannak olyan befektetések, amelyeknek segít az iráni háború és az infláció
A konfliktus erősíti a zöld energia melletti érveket, növeli az energetikai átállás alapját képező anyagok jelentőségét, a befektetők figyelmét pedig az infláció elleni védekezésre tereli.
Várja a kormány az alacsonyabb kamatokat, de ezt széllel szemben kéne elérni
Miközben Európában és Amerikában kamatemelésre lehet számítani, az MNB akár faraghat is a forinthoz tartozó kamatprémiumból. A támogatott hitelek miatt ezzel rengeteget spórolna a költségvetés.
Gyors ütemben használja ki a spórolási lehetőséget az állampapíroknál a kormányzat
Péntektől rövid időn belül másodszor csökken a lakossági állampapírok kamata. Jövőre már egy közmédiányi kiadást takaríthat meg az állam, ha marad az olcsóbb finanszírozás.
Hamarosan a kormány elé kerül a gyerektelen babaváró hitelesek ügye
Jelen állás szerint akár 3,5 millió forintot is vissza kell fizetniük július 1. után azoknak, akiknek nem született gyereke. A jegybank adatai szerint csaknem 25 ezer családot érint a probléma.













