Kultúra

Nyár közepére halasztották el a Cannes-i Filmfesztivált
A járvány az idei fesztiválprogramot is felforgatja.
Enyedi Ildikó a Berlinalén pitchelheti következő sorozatötletét
A Balaton Brigád címet kapó nyolcrészes sorozat a Balatonnál nyaraló keletnémet turistákról és az őket megfigyelő Stasi-ügynökökről fog szólni.
Elliot Page és Emma Portner bejelentette: válnak
Az Oscar-díjra is jelölt kanadai színész és koreográfus párja hároméves házasság végére tett pontot.
Horvát Lili új filmjét is jelölték arra a díjra, amit a Saul fia megnyert néhány éve
A Independent Spirit Awards díjátadóját három nappal az Oscar-gála előtt tartják majd, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre a legjobb nemzetközi film kategóriájában versenyez.
Vidnyánszky: Aki politikai aktivizmussal büntet, az csak fokozza a megosztottságot
A Nemzeti Színház igazgatója az általa szervezett fesztiválról az SZFE-ügy miatt távol maradó német színházi szakembernek írt levelet.
Luc Besson megúszta a vádemelést a nemierőszak-ügyben
A rendező-producert még 2018-ban jelentette fel egy holland színésznő.
17 millió dollárt kapnak Harvey Weinstein áldozatai
A szexuális zaklatás miatt perelt producer három éve kért csődvédelmet, a fennmaradó vagyonából fizetik a kártérítést.
Cenzúrázták a Hétköznapi Csalódások raktárkoncertjét
Folytatódik a botrány a raktárkoncertek körül. A pécsi Hétköznapi Csalódások punkzenekar fellépését cenzúrázták, kivágták a kormánynak kellemetlen jeleneteket és zenéket, majd a felvétel után két...
Már saját hallgatóit alázó tartalmat oszt meg az SZFE a Facebookon
A fideszes Pesti Srácok libsizős, tüncikézős anyaga az egyetem oldalának követőinél is kiverte a biztosítékot.
Kövess minket Facebookon is!