Legfontosabb
Magyar Péter üdítő epizódszereplő, politikai kalandor – fideszes és ellenzéki képviselőket...
A parlamentben nem tartanak attól, hogy Magyar Péter elviheti a szavazóikat, sőt volt olyan ellenzéki, aki még a tüntetésére is elment.
Matolcsy György és Parragh László négy éve hadakoznak, láthatóan nem bírnak leállni
Nagyjából 3-4 éve van nagyon rosszban egymással a jegybankelnök és a kamarai vezető. Bár a történet eredete teljesen személyes jellegű, azóta a felek minden alkalmat megragadnak, hogy szakmai...
Zsidómentő volt, mégis náci kollaboránsként bélyegezték meg
Kasztner Rezső kolozsvári cionista ügyvéd és politikus a magyarországi zsidómentés egyik kulcsalakja volt, de a háború után megvádolták, hogy egy szűk elit megmentéséért cserben hagyta a zsidóság...
Reuters: Elkaszálták az olcsó Tesla tervét, Musk: A Reuters ismét hazudik
A Model 2-ként emlegetett típus kilencmillió forintnak megfelelő összegbe került volna, de a Tesla elkésett a tervezéssel és a megvalósítással, így kínai versenytársak előzhetik meg.
Bomba pusztította el a házát Bahmutban, most Magyarországnak akar olimpiát nyerni
Akilov Pylyp két éve él Hódmezővásárhelyen, a tavalyi ökölvívó-vb-n már magyar színekben indult és lett ötödik. Nagyon szerette volna megnyerni a negyeddöntőt, mert érmesként a jutalmából házat...
„Az anyát verte ugyan, de a gyerekekkel aranyos”
Napi szintű a családon belüli erőszak Magyarországon, de nincs valódi áldozatvédelem. Bántalmazó apák kapnak széles körű kapcsolattartást, ha pedig egy bántalmazott anya besétál a családsegítőbe,...
Megegyezett a leghangosabban tiltakozó lakossal a MÁV a mini-Dubaj területének elhagyásáról
Először egy romos, penészes cserelakást ajánlottak neki, aztán végül találtak egy megfelelőt a Rákos MÁV-telepen. Több lakos viszont még mindig nem akarja elhagyni a felhőkarcolóknak kijelölt...
Idén egy kicsit máshogy érdemes készülni a matekérettségire
2024-től már az új követelmények alapján érettségiznek a diákok: a tananyag csökkent, kevesebb az elmélet, de olyan új témakörök is bekerültek, mint a várható érték, a gyűjtőjáradék vagy a box plot....
Memoriterek, több lexikális tudás, jó helyesírás – így változik meg idén a magyarérettségi
Idén már az új követelmények alapján érettségiznek a diákok. Több tananyag, több kötelező szerző, több tárgyi tudás kell majd a vizsgához. Mintafeladatokat is mutatunk, amiken már most letesztelheti...
Peter Pellegrini nyerte a szlovák elnökválasztást
A felmérések és a számolás közbeni frissülő becslések még szoros végeredményt jósoltak, de a Robert Fico által támogatott Pellegrini több mint 6 százalékpontos különbséggel győzött Ivan Korčok...