Kult
Bendl Vera: Valami komoly, az száz százalék
„Amikor megérkeztek, Zsigmond megállt a konyha közepén, és körülnézett, Elvira pedig fel-alá ugrándozott a nyolc négyzetméteres helyiségben, mintha iskolás lány volna.” Az e heti Telextárca...
Kollár-Klemencz László: Úgy nézett ki, hogy ez egy nagyon jó ország lesz
Mit jelent neki az Ezt is elviszem magammal, érdekli-e, hogy német vagy zsidó – ezekről is beszélt a zenész-író Veiszer Alinda új műsorában.
Meghalt Anne Heche
A színésznő a súlyos égési sérülésekkel járó autóbalesete után kómába esett, nem sikerült megmenteni. 53 éves volt.
Súlyos agysérülése miatt várhatóan nem éli túl balesetét, de drogot is találtak a kómában lévő...
Szóvivője szerint addig tartják gépekkel életben a színésznőt, amíg eldől, felhasználhatóak-e a szervei.
Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét
Lakatos István kultikus Dobozvárosára kétmillió forintot gyűjtenek.
Most már tényleg Dua Lipa az első számú popdíva
A por és a tömeg is megkeserítette az emberek dolgát a Sziget első napján, de több okból is volt értelme kimenni szerdán. Új popdíva születését láthattuk, és végre Magyarországra is megérkezett a...
Eltűnt az anya és három gyereke, akiket Ezra Miller fogadott be a birtokára
A hatóságok attól tartanak, a színész falaz a nőnek, akitől elvennék a gyerekeit.
Meghalt Steve Jobs híres garbóinak japán tervezője
A – többek között – soha nem gyűrődő, pliszírozott alkotásairól híres Mijake Isszei 84 éves volt.
Ritka autoimmun betegségéről beszélt Ashton Kutcher
A színész elveszítette a látását, a hallását, járni sem tudott; egy évbe került, mire teljesen felépült.