Kult
Ötvenhét embert vezettek ki a Tool budapesti koncertjéről, mert a telefonjaikat nyomkodták
A zenekar kifejezetten kérte a rajongókat, hogy ne vegyék elő a mobilt. A Bikini gitárosát is kiküldték.
Az Obi-Wan-sorozat a Birodalom legsötétebb borzalmait mutatja be
Ki kivel van, hol és legfőképpen mikor? Kis Star Wars-történelem és Obi-Wan-képbehelyező..
Húsz év után szingli lett, tényleg megy a Nagy Ő-be Árpa Attila
A producer-színész-rendező maga beszélt arról korábban, hogy narcisztikus szociopata.
Paolo Sorrentino szakít a streamingszolgáltatókkal, szerinte az emberek bele fognak fáradni az...
A nagy szépség című filmjéért 2014-ben Oscar-díjjal elismert Sorrentino szerint a kép ereje csak a filmvásznon tud kiteljesedni.
Már hivatalos, hogy Mádai Vivien az Elle magazin új főszerkesztője
A napokban jelenik meg az első általa felügyelt szám, a címlapon Keleti Ágnessel.
Steven Tyler elvonóra megy
Az Aerosmith 74 éves énekese egy műtét után rákapott a fájdalomcsillapítókra. Nem ez az első alkalom.
Tíz nyelvre fordították le azt a mesekönyvet, amit Dúró Dóra ledarált
A Meseország mindenkié németül, hollandul, svédül, szlovákul és lengyelül is megjelent.
Lenin-köcsögtől a cifraszűrig: megnyitott az új Néprajzi Múzeum
Az egykori Felvonulási teret meggörbítő, gigantikus épületben három kiállítás nyílt. Az egyikben a múzeumraktár mélyén rejtőző milliónyi tárgyat rendezték újra a régi flintáktól, afrikai...
Fekete füstgránátos feministák tiltakoztak a cannes-i filmfesztiválon
Hatalmas transzparensükön a családon belüli erőszak áldozatainak nevei szerepeltek.
Szép a 250 éves Füvészkert, csak jót tenne neki egy kis frissítés
A kert továbbra is csodás, az ünnepi sorozat záróeseménye izgalmas, pszichedelikus és szép, csak az infrastruktúrára és a kastélyra férne rá egy kis tavaszi megújulás.