Közélet
Nyugdíj 2020: Ha ki akarunk mászni a gödörből, abba kellene hagyni az ásást
A kormány csökkenő járulékkulcsból akar nagyobb nyugdíjat adományozni, az ellenzék pedig türelmesen várja, hogy összeomoljon a rendszer. Lehetne és kellene is mást csinálni.
Vevőszámláló és beléptető automatát szerel fel az Aldi a német boltjaiban
Indul a poszt-koronavírus korszak a kiskereskedelemben, a rendszer mindig tudja, hogy hány ember van a boltban, és nem enged be többet a megengedettnél.
Mind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint...
Utólag látszik majd, hogy mire volt elég az egyes országokban a kurzarbeit, de a feltételeket összehasonítva a magyar szigorúbb és kevesebbet ad, mint a cseh, a lengyel, vagy a szlovák.
Van olyan ágazat Magyarországon, ahol új embereket vettek fel márciusban
Márciusban még nem mondtak fel sokaknak, de a trendek alapján százezrek munkahelye lehet veszélyben. A járvány ráadásul növelheti a területi különbségeket is.
A magyar politikusok elnémították a szakmát, és emiatt nehezebb lesz visszaállni normálisba
Váratlanul kiderült, hogy a kormánynak van stratégiája a járvány elleni védekezésben, és ezen komoly szakemberek is dolgoznak. A rejtély az, hogy miért titkolták ezt másfél hónapon át?
Óránként 15 ezerért ellenőrzi a jegyedet a Volánbuszon a volt rendészeti államtitkár cége
A kormányból minden bizonnyal jórészt ügynökmúltja miatt távozni kényszerülő Tasnádi László bevásárolta magát egy cégbe, amihez elkezdtek dőlni az állami megrendelések.
Csengtuban üzletelt egy kis informatikai cég, és egyszer csak beleesett a lélegeztetőgép-bizniszbe
Nem tudni, kik az OTT-One Nyrt. tulajdonosai. De amióta szerződtek a Külügyminisztériummal, a részvények a háromszorosára emelkedtek.
„Éjszakákon keresztül töprengek, hogyan lehetne életben maradni” – magyar kereskedők a...
Hiába ürültek ki a plázák, az üzemeltetők továbbra is elvárják az alsó hangon havi 2-3 milliós bérleti díjakat, amit viszont nem tudnak fizetni az üzletek.
Hová tűntek a könnyen zsebre rakható okostelefonok?
Az új iPhone SE sokkal nagyobb lett, mint négy évvel korábbi elődmodellje, ami miatt sokan csalódottak, pedig az még így is a kevés kompakt méretű okostelefon egyike.
Aszály mindig volt, de az emberi tevékenység miatt egyre többre és rosszabbra kell számítani
Nem csak a klímaváltozás okozza a szárazságot, de egy új tanulmány szerint az ember jelentősen hozzájárul az egyre hosszabb és súlyosabb aszályokhoz.













