Közélet

Kérdezze meg kezelőorvosát, mielőtt a kormányra hallgat a konyhában
A táplálkozás-egészségtani adatok alapján felesleges, a környezetvédelmi szempontok miatt nem jó irány, de még a nemzetközi trendeknek is ellene megy a húsfogyasztást ösztönző intenzív magyar...
Ki és mit akar megvédeni gazdaságvédelem címén?
Az államközpontú magyar modell piackorlátozó jellegének megszüntetésére kevés az esély, de legalább a hosszabb távon nagy gondokat okozó, megalapozatlan keresletélénkítést el kellene kerülni.
Történelmi vereséget szenvedett a Boeing az Airbustól
Elvesztette első helyét a világ repülőgépgyártói között a Boeing. Az amerikai vállalat tavaly 380 repülőgépet adott át, míg az Airbusnál 863 volt ugyanez a szám.
Álzöld látszatintézkedésben ért egyet Orbán és Karácsony
A kormányfő elektromos buszos ötletét a főpolgármester is támogatja. Megmutatjuk, miért tévednek mindketten.
Miután körözik a volt gazdasági igazgatót, meg is szűnik a vizes vb szervező cége
Egyszer már nekifutottak volna ennek, de kiderült, hogy kockázatos a dolog, mert a cégnek túl sok tartozása van. Egy másik állami vállalatot nem is fizettek ki.
Amerikai óriáscég szerezte meg a magyar irodisták kedvenc vizét
A dunakeszi Clearwater a legnagyobb Magyarországon az irodák kötelező kellékei, a vízautomaták piacán. Eddig veszteséges volt, most mégis felvásárolták.
Sosem látott többlettel zárt a német költségvetés
13,5 milliárd eurós pluszt hozott össze tavaly a német költségvetés, megdöntve a 2015-ös, 12,1 milliárdos rekordot.
Elnevezték a cégüket Mészáros & Felcut Kft.-nek, majd elcsaltak 160 milliónyi adót
A gyömrői cégnek semmi köze nincsen a felcsúti Mészáros-csoporthoz, de közel félmilliárd forintot követelt tőlük a NAV, mert elfelejtették bevallani az adót.
A nagy durranás, avagy szőlőből is lehet bort csinálni
Versengő vállalkozásokkal is lehet pénzt keresni. Ehhez a vállalkozó alázata, etikája kell, de ez a magatartás nehezen lesz sikeres, ha a környezet kevéssé vállalkozásbarát.
Tizenöt Magyarországnak lenne elég az évente szemétként eltüzelt földgáz
A szén-dioxid-kibocsátás egy százaléka a hasznosítás nélkül elégetett földgázból származik.
Kövess minket Facebookon is!