Legfontosabb
Ukrajna felé terelődhet a Kreml gyanúja a moszkvai terrortámadás után, ami jól jöhet a mozgósításhoz
Pedig az eddig 93 halottat követelő merényletet az Iszlám Állam vállalta magára. Igaz, a valódi elkövetőkről Ukrajnától az orosz titkosszolgálatig sok más verzió is kering. Négy gyanúsítottat...
A kínai akkugyár ügyvédje szerint nincs rendben, hogy politikusok kiállnak a választók ügyei mellett
Pedig mintha az épülő akkumulátorgyárak mögött is felsejlene egy erős politikai akarat.
A Fico mögül előbújt Insta-politikus legyűrheti a nyugatos karrierdiplomatát Szlovákiában
Peter Pellegrini és Ivan Korčok párharcává vált a szlovák elnökválasztás, aminek szombaton tartják az első fordulóját. Az összesen tíz jelöltből igazán csak nekik van sanszuk, de a Robert Fico és a...
A Spar és a kormány vitája egy évek óta tartó harc újabb csatája, általában a fogyasztók járnak...
Percek alatt elmérgesedett az osztrák Spar és a magyar kormány viszonya. A kormány nem csinál abból titkot, hogy folyamatosan szorongatja a külföldi kiskereskedelmi láncokat, és „magyarabb”...
Képregényekkel is lehet kritikus gondolkodásra tanítani a hallgatókat
Egyre inkább a háttérbe szorul a vizuális oktatás, bár a kritikus gondolkodást leginkább ez tudná serkenteni. Ma csak a középiskola utolsó évében oktatnak médiaismeretet heti egy órában, holott a...
Fegyveresek tüzet nyitottak egy Moszkvához közeli koncertteremben, robbanások is voltak, 93 halott...
Több mint 100-an sérültek meg, az épület teteje nagy lánggal égett, de a tűzoltók szerint már nem terjed tovább a tűz. A Reuters és a CNN szerint az Iszlám Állam vállalta magára a terrortámadás...
Schadl elfogása előtt Rogánék a Karmelitába rendelték Völner Pált
2021. november 3-án Rogán Antal minisztériumából szólhattak Völner Pálnak, hogy vigyázzon Schadllal, mert nyomoznak utána. Völner ezután meg is próbálta lerázni Schadlt, akit két nappal később már...
Megpróbálják megmenteni, ami a magyar Amazonasból megmaradt
Más nagy magyarországi folyókhoz képest a Dráva kevésbé szabályozott, ezért a területén még fellelhetők a természetes élőhelyek – ezeket próbálja most helyreállítani a WWF Magyarország. A víz...
Feltörték a Foxpostot, de a rendőrség elkapta az ellopott adatokkal zsaroló hekkert
A támadás még októberben történt, a hekker milliókat követelt a cégtől, amely feljelentést tett – tudta meg a Telex. Az ellopott felhasználói adatok a cég szerint nem kerültek nyilvánosságra....
Új fejezet kezdődött az izlandi vulkánkitörésben, a kutatók még keresik, hogy miért
Évek óta nem volt Izlandon ilyen veszélyes vulkáni működés, ami több újdonságot is hozott. Jelentős változás történhetett a mélyben, egy magyar kutató is fontos szerepet játszik az okok...
Kövess minket Facebookon is!