Gazdaság

A Louis Vuitton tulaja hirtelen olyan gazdag lett, hogy még Elon Muskot is letaszította a trónról
Többen dolgoznak, mint egy éve, kismértékben mégis nőtt a munkanélküliség
Musk kijelentései után több mint 10 százalékot esett a Tesla részvényeinek értéke
Musk kijelentései után több mint 10 százalékot esett a Tesla részvényeinek értéke
A márka alapítója szerint idén kisebb lesz a villanyautók iránti kereslet növekedése, a kínai gyártók ellen pedig védekezni kell, mert több autómárka tönkremehet.
Az autóvásárlók többsége nem márka, hanem ár alapján választ
Az autóvásárlók többsége nem márka, hanem ár alapján választ
Egy felmérésből kiderült az is, hogy egyelőre kevesen szeretnének villanyautót, a hagyományos típusok viszont többek számára tűnnek jó választásnak, mint korábban.
Módosították gyógyszergyári extraprofitadóról szóló rendeletet
Megtriplázták a nyereségüket a magyar bankok 2023-ban
Megtriplázták a nyereségüket a magyar bankok 2023-ban
1374 milliárd forintos nyereséggel zártak tavaly, ami új rekordnak számít.
655 milliárd forintnyi eurót mostak tisztára kínai árnyékbankokon keresztül az olaszországi adócsalók
655 milliárd forintnyi eurót mostak tisztára kínai árnyékbankokon keresztül az olaszországi...
Több mint nyolcvan gyanúsítottja van az ügynek, a többségük kínai állampolgár.
Magyarországon az élelmiszerárak majdnem elérték az uniós átlagot, a bérek a 40 százalékot is alulról karcolják
Magyarországon az élelmiszerárak majdnem elérték az uniós átlagot, a bérek a 40 százalékot is...
A G7 összesítése alapján a magyar bérek nem követték az elmúlt 10 év uniós szinten általánosan megfigyelhető árfelzárkózását.
Olasz mintára az Agrárminisztérium vizsgálja a műhús betiltását
Olasz mintára az Agrárminisztérium vizsgálja a műhús betiltását
Nagy István miniszter egy csütörtöki találkozón arról is beszélt, hogy soha nem látott mennyiségű forrással tudják támogatni a hazai élelmiszeripari beruházásokat.
Mibe érdemes tenni azt a rengeteg pénzt, ami az állampapírok kamata után jár?
Mibe érdemes tenni azt a rengeteg pénzt, ami az állampapírok kamata után jár?
Érdemes időben elkezdeni gondolkodni, mit kezdünk majd a számlánkra érkező kamatokkal. Akinek van lehetősége újra befektetni a pénzét, annak sem lesz egyszerű a választás, mert 2024 furcsa évnek...
Kövess minket Facebookon is!