Sikerülhet ellenszélben külpiacra lépniük a magyar vállalkozásoknak?
Örök téma a magyar cégek exportjának fellendítése, egy budapesti üzleti rendezvényen egyebek mellett arról lesz szó, hogyan kerülhetők el a folyamat buktatói.
Másfélszeresére nőtt a bűncselekmények száma Magyarországon 2021 óta
Hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben. Főleg a csalások és a lopások száma ugrott meg a közelmúltban.
Fél év után elengedte a miniszterelnök növekedési álmait a kormány
Az év első hónapjai nem úgy alakulnak, ahogy várták, az inflációs előrejelzés is változott, de a minimálbéres megállapodáshoz nem nyúlnak hozzá.
Olyasmiben látott értéket, amiben más nem, erre alapozva válna globális céggé a magyar Datapao
A magyar adatelemző cég az egyike az ezer leggyorsabban növekvő európai cégnek a Financial Times szerint. De hogyan jutottak ide?
Az EU-ban csak a bolgár és a román dolgozó munkája olcsóbb a magyarénál
Bulgáriában 11, Romániában 12,5, Magyarországon pedig 14 euró volt 2024-ben az egy órára jutó teljes munkaerőköltség. Szlovákia, Csehország és Lengyelország ennél egy szinttel magasabb sávban van.
Olyasmiről árulkodhat a rekordalacsony születésszám, amiről a kormány hallani sem akar
Ha folytatódik a kedvezőtlen tendencia, az arra utalhat, hogy a családtámogatások csak előrehozták az amúgy is tervezett gyermekek megszületését.
Megint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hír
Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.
Új Samsung-üzem épül Gödön, felpörgött az év elején az európai villanyautó-piac
A villanyautók forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt az EU-ban, a hibridek népszerűsége továbbra is kitart, ami segíthet a szenvedő magyar gyáraknak.
Konganak a gáztárolók, több uniós ország lazítana a szabályokon
Az uniós gáztárolók feltöltésére vonatkozó szigorú szabályok lazításáról egyeztetnek a közösség tagállamai. Sokan a spekulánsoktól félnek.
Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?
A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.
Kövess minket Facebookon is!